Páros Kintorna

Szóval ez az egész a boldogságról szól. Rövid távú boldogságokat keresünk, egy finom falattal, egy pohár (esetedben korsó) sörrel, egy nyalat fagylalttal. Aztán a sok kis boldogság kiütközik rajtunk, nem kívánatos formában, amitől boldogtalannak érezzük magunkat. Micsoda ördögi kör. Érzéki örömök, gyönyörök átélése, ez az élvhajhász (!) életmód nem is tesz hosszú távon boldoggá.

Persze minden este és kora reggel megfogadom, hogy nem kiflivel nyitom a napot és tornászom. Relatív sikereket szoktam elérni. Néha győz az egészség és helyes életmód, néha a fáradtság és a tennivalók sokasága. Vagyis segítség kell.

Meg is találtam.

Egy tavalyi cikkben ezt írták: A hedonista életmódból fakadó boldogságérzet másként hat az egészségi állapotodra, mint a belső indíttatásból végzett jó cselekedetek okozta megelégedettség.

Vagyis igyekezz jókat tenni másokkal, és máris nem leszel hedonista. Képzeld, és itt megint idézek: A magasabb célokért való küzdelem hatására javul a szervezet ellenálló képessége a különféle betegségekkel szemben, hosszabb életre számíthatsz.

Akkor most mit eszel ma? Persze egy jó cselekedet után :)

Már hosszú évtizedek óta nem akarok Adonisz lenni, előtte meg az voltam, úgyhogy nincs hiányérzetem :). A paleolit táplálkozás nem arról szól, hogy húst kell enni salátával, ennél sokkal összetettebb és szerteágazóbb rendszer. A következő hetekben ezt megvilágítom neked.

Azt írod, hogy csak csökkentsem a szénhidrátbevitelt, és ne egyek 6 után. Ez egy tökéletes javaslat egy olyan embernek, aki nem én vagyok. Nekem egyszerűbb törvények kellenek.

Az, hogy csökkentsem a szénhidrátbevitelt, azt jelenti, hogy kevés kenyeret, meg krumplit, meg tésztát eszem. De aztán jön egy hús, amihez nagyon finom krumplit adnak. Petrezselymest, vagy sültet, ami frissen roppan. Szalmát, ami a kedvencem. Vagy jön egy ellenállhatatlan kenyércsoda. Kívül pattognak a héjdarabkák, belül omlik, de nem törik a tartalom. És akkor eszek egy szeletet. Aztán még egyet! Az még belefér, mert amúgy csökkentem a szénhidrátbevitelt. És nézd csak azt a kakaós csigát. A hátoldalán a kakaó csokivá olvad össze, nem is látom a csigaformát. Nem is kakaóst eszem, hanem csokikaramellt csodás tésztával körítve. És van még fahéjas is. Meg diós, ami sosem dejós. Na jó, ebből elég, eszem egy sima paradicsomos tésztát friss paradicsommal, idei fokhagymával.

És jó ez az Oprah Winfrey mondás: „amikor sikerült elfogadnod, ki és mi vagy valójában, akkor tudsz megszabadulni a súlyfeleslegedtől.” De lehet, hogy arra jövök rá, hogy egy átkozott hedonista vagyok, aki csak enne és inna és mulatna. És ez nem is lenne gond, ha nem az ilyenekkel telnének meg a temetők.

Nekem azt kell mondani: „Hé öreg, ezt ne edd meg!” Ezt értem! Azt, hogy egyél kevesebbet… Rendben! De minél kevesebbet…

Ezért nekem a paleolit jó. Nagyon egyértelmű! Ezt megeheted, ezt nem! Tudom követni. Amikor már csak kicsi lazítás van… pl. kemény sajtot lehet, félkeményeket már nem, máris elkezdek magammal alkudozni, hogy az általam nézegetett sajt kemény vagy félkemény.

Már írtam neked, hogy a paleolit nálam ott bukik el, hogy nem tudok változatosan étkezni. Nagyon nehéz olyan húsárut vennem, amit nem tömnek tele tartósítószerrel. A felvágottak, nagyüzemi kolbászok, szalámik kiesnek. Különben erről találtam facebookon egy vicces írást.

A házi készítésűekhez, kisüzemiekhez leginkább piacon lehet hozzájutni. Oda meg idő kell. Megoldom, persze, de néha utálom. A sajttal ugyanez a helyzet. A kecsketermékekkel is figyelni kell, mert nagyon gyakran tehéntejjel keverik. De most elkezdtem újra a paleolitot és szenvedek, mint egy kutya. Nehezemre esik. De jobban vagyok, és megígértem, ezért kitartok.

Most azt találtam ki, hogy megpróbálom megtalálni a nekem megfelelő étkezési formákat. Néha persze főzni is fogok, de kell kifőzde jellegű paleolit hely nekem, és olyan étterem is, ahol egy-egy ínyencebb étkezés megoldható.

A sporttal is ugyanezt teszem. Megtalálom a nekem megfelelő formákat, és arról is írok neked.

Úgyhogy kalandra fel! 

Ez tehát az újrakezdés időszaka ismét. Nálam is az, sok-sok szempontból. A nyár súlygyarapodással telt, mert a sok zsúr, buli és barátos sütögetős alkalmak során felszaladt néhány kiló. Én úgy vagyok összerakva, hogy rajtam 3 kiló is nagyon meglátszik, legalább ezt a hármat szeretném leadni. Szerencsére amióta elkezdődött az iskola a gyerekeknek, kevesebbet eszem, mint a vakáció alatt.

Engem ki lehetne kergetni a világból, ha csak húst ehetnék zöldséggel. Sokkal szívesebben lennék vega, mint paleo. Kifejezetten szeretem azt a vegán éttermet, ahová ketten néha eljutunk enni valamit, ráadásul sosem érzem tele magam egy ottani étkezés után, ami igazán üdítő érzés. Tudom, hogy Te is szereted azt a helyet. Valahogy az az érzésem, hogy neked ki kéne találni egy olyan módszert, ami nem foszt meg mindentől, amit szeretsz, és lehetőséget teremt arra is, hogy időnként olyat is egyél, amit nem lenne szabad, de nagy ritkán még belefér. Sokkal boldogabb lennél.

Igaz, azt mondtad, most boldog vagy, szóval képzeld csak el, mennyire boldog lennél akkor. A sportolás részével nagyon is egyetértek. Szerintem, ha be tudnád tartani azt, hogy nem eszel, mondjuk este 6 után, és erősen leredukálod a szénhidrát bevitelt, már az is hozna eredményeket, a sportolás mellett. Egyébként sem tartom jónak azt, ha rekordgyorsasággal lefogysz, ráadásul nagyon soványra, mert az úgysem lesz jó. Figyelmedbe ajánlom Oprah Winfrey szavait: amikor sikerült elfogadnod, ki és mi is vagy valójában, akkor tudsz megszabadulni a súlyfeleslegedtől.  Vagyis el kell fogadnod, hogy nem vagy egy Adonisz, ahogy nekem is el kell fogadnom, hogy nem vagyok Heidi Klum. Tudnod kell, hogy nem biztos, hogy 80 kilós vagy igazából, lehet, hogy több. Nem vágyakat kell kergetni, hanem a lehető legjobbra kell törekedni, a saját határainkon belül.

Asszem tisztára spirituális bölcs lettem :)

Drága Panna! Éppen nem tervezem, hogy kanapén fekve nyitom meg a lelkem és a pénztárcám egy pszichológus dolgozószobájában. Jól érzem magam, és mivel tudom az okát, örülök is neki.

A másik kérdésedre válaszolva: valóban elkezdtem a teljes megújulási programot. Nem könnyen, de elkezdtem. Tehát nem ettem fagyit, bár elismerem, a vágy leküzdésében segítségemre sietett az időjárás. A kontinentális klíma már többször a fejemre koppintott. „Halló, itt az ősz!” Nagyjából ezt kiabálta. Aztán alátámasztotta valami hűvös nyálkával, ami éppen most is a bőrömön kap gellert, mert egyelőre nem vagyok hajlandó hosszú ujjú felsőket felvenni.

Te tudod, mert hosszú idő óta ismerjük egymást, hogy már egyszer leadtam körülbelül negyven kilót, méghozzá a paleolit táplálkozás segítségével. Nem volt bajom a paleolit életmóddal, mégis idővel feladtam. Az oka pedig egyszerű. Egy idő után már nem tudtam mit egyek. És nagyon szabadosan kezeltem a lehetőségeket. Túl sok gyümölcsöt ettem, főleg szezonban. Néha megtettem, hogy vettem egy kiló szőlőt, és egy ültő helyemben befaltam. Megettem mellé húsz deka kemény sajtot. Mondjuk azt én döntöttem el, hogy mi számít kemény sajtnak. Nem vagyok abban biztos, hogy nem sértettem meg nap mint nap az alapelveket. De nem tudtam, mit egyek. Úgy éreztem, hogy a paleolit táplálkozás – ha komolyan veszed a követelményeket – túl sok időmet veszi igénybe. Mindig főzni kell, mindig spécit kell főzni. Az alapanyagok gyakran borsos áruak. Nem lehet mindig szalonnás tojást enni reggelire. Nem lehet mindig házi kolbászt szerezni, ami nincs tele tartósítószerrel. És hiába mész be a henteshez sült húst enni, mert valószínűleg étolajban sült ki a pecsenye. És máris nem paleolit az ételed! De most abbahagyom a károgást. Nekifogtam újra, és elmondom neked az összes tapasztalatomat. Végigjárom a paleolit evőhelyeket, a piacokat. A mozgásról is van elképzelésem, ami nélkül egyébként a fogyás nehézkes, és csúnya testet eredményez. Azt is megírom!

Ezek a terveim. Most egy videót csatolok a mondandómhoz! Végre felkerült a youtube-ra a „Bábel – Hesnával a világ!” étkezésről szóló epizódja. A címe: „Hogyan etetnek meg minket!” Jó szórakozást kívánok hozzá!

Szia gg,

Azzal kezdeném, hogy kedd van amikor laptopot ragadok, és még nem hallottam felőled: hogy sikerült a hétfői diéta start? Nekem jól kezdődött, végülis csak két gombóc fagyit ettem a gyerekekkel ebben a rekkenő szeptember eleji melegben.

Mostanában nagyon sokat mozgok, mert életem legkomolyabb lomtalanításában veszek részt: a sok-sok év alatt felhalmozott tárgyainkat kb. a felére igyekszem redukálni. Fantasztikus és elképesztő, mennyi mindent összeharácsol az ember élete során. Ha ezzel megvagyok, ideje lesz magamban és a szervezetemben is nagytakarítani.

Azt már korábban, nyári elmélázások közepette is elgondoltam, hogy szánok magamra pár hetet, és elmegyek egy komolyabb pipere takarításra. De erről majd akkor fogok beszámolni, ha tényleg sikerül sort keríteni rá. Addig is marad az elme. Elvégre ezt a témát rántottad elő kifogyhatatlan tárházadból. Abban nem vagyok egészen biztos, hogy miért pont most. De biztosan megvan rá az okod. Talán megvisel a nyár búcsúja? Túl jó volt a nyaralás? Kikészített az iskolakezdés? Elfáradtál és megrohantak az évek?

Akármi is az oka, át tudom érezni. Ez a lomtalanítás nagyon megvisel, elsősorban azért, mert változást sürget, régi, elpakolt, tudatalattiba száműzött emlékeket és megsárgult papírokat, fotókat ránt elő, amikkel nem mindig olyan könnyű szembenézni. Főleg ha nagyon sok érzés tör rá az emberre egyszerre. Egy-két traumával még elbírunk jó esetben, de ha túl sok van belőle és túl sokáig időznek, akkor jól jön a tehermentesítés. Én azon igyekszem, hogy könnyebb legyen a teher, átvitt értelemben is, és ha erre a segítséget egy pszichológus adja meg, hát legyen. Egy a fontos: ha kinyitja a kaput, mutassa meg az utat oda, hogy utána jó szívvel be is lehessen zárni.

Mikor kezded a mesélést, kanapén fekve???

Drága Panna! Miután éppen nehezen veszem rá magam az ősz eleji életmódváltásra, ezért a lelki egészségről írok, addig sem kell megvonnom magamtól a nagyon egészséges kenyeret, és a még egészségesebb tejtermékeket, pl. túró rudi és mindenféle gyümölcsdarabos joghurt. Hogy mikortól váltok életmódot? Mondjuk hétfőtől. A hétfő, az olyan életmódváltó nap.

Tehát…

Mióta az eszemet tudom, gondom van a pszichológiával. A pszichiátriával meg még több. Jó pár ismerősömön láttam, hogyan határozta meg az életüket az a szorongásgátló, amit egy – szerintem – lelkiismeretlen pszichiáter írt fel nekik, és amelytől évek alatt sem tudtak megszabadulni. Pedig volt aki gyógyszert reszelt, volt aki sokkterápiával élt, és kukába vágta a mérgeket. Mindhiába. A gyógyszer visszatért, általában többedmagával.

Aztán kicsit lazult a véleményem, és talán megértettem a pszichológia lényegét. Legalábbis remélem, hogy a lényegét értettem meg. Tudod, előtte én is mindenkinek azt mondtam, hogy “minek nekem pszichológus, meg tudom oldani a saját problémáim. És ha nagy a gond, vannak barátaim, akik segítenek jó tanácsokkal”.

Nos, egy pszichológus mondta nekem a következő példát: ha van egy problémád, amihez kitalálod a megoldást, kiderül, hogy te mit akarsz elérni. Ha egy barátodhoz fordulsz, meg fogok tudni, hogy ő mit gondol arról, hogy te mit akarsz hallani válaszként a problémádra. Ha segíteni akar, és kemény lesz veled, akkor sem fog halálra sérteni, hiszen a barátod, nem az a dolga. Mindenképpen egy preparált véleményt fogsz hallani. Ha viszont a fekete-fehér véleményét hallanád, azt valószínűleg nehezen tudnád feldolgozni.

Tehát a pszichológust azért fizeted meg, hogy ne finomítson, és ne csapjon be. Segítsen a pénzedért!

De vajon tud-e igazából segíteni? Többektől is hallottam, hogy a pszichológus az, akinek pszichológus kéne a problémái megoldásához, de nem tud vagy nem akar pszichológushoz fordulni, ezért elmegy megtanulni a gyógymód lehetőségeit.

És akkor került a kezembe ez a beszélgetés Feldmár Andrással…

Képzeld, ez a pasi azt mondja, amit én is gondolok. Imádom a sorait… biztosan azért mert bizonyosságot hoz a bizonytalanságaimba. Például imádom, hogy leírta, hat év alatt nem tanult semmit. A javaslata is olyan, mintha én dörmögném, hogy a tanulók éljék túl az egyetemet valahogy, aztán menjenek el egy jó szakemberhez, és kínnal, ahogy illik, sajátítsák el a szakmát. Az, hogy leírja: a pszichiáterek mennyi kárt okoztak a legújabb kor emberének.

Igen, én is azt gondolom, hogy minden ember egy egyedi rejtély. Nem lehet sémák alapján meggyógyítani. És röhögök az összes olyan íráson, amelyik elmondja, hogy milyenek vagyunk, mi férfiak. És milyenek vagytok, ti nők! Totál értelmetlen az összes. Persze lehet sémákat írni. Azok jól esnek. Úgy érzi az ember, hogy egy kicsit is ismeri a másik nemet, a másik embert. De aztán valahogy mégsem stimmel semmi. És lehet, hogy egy férfi, vagy egy nő felismerhetően cselekszik. Csakhogy nem csak maga a cselekvés fontos. Hanem az út is, ahogy a cselekvésig eljutunk. És az ezer és millióféle. Ahogy a gyógymód is. Na erről, írj valamit, ha mersz… :)

Drága Pannám, az erdélyi utam utolsó bejegyzését kell elviselned tőlem. A témája pedig: az erdélyi medvék. És hogy mi köze van az egészségnek a macikhoz? Nagyon is sok. Például: ilyesfajta állattal találkozni módfelett egészségtelen dolog. Ezt elmagyarázta nekünk a Szent Anna tó feletti mohos tőzeglápnál az alábbi végtelenül vicces idegenvezető… (Nem én vettem fel, de jó, hogy valaki dokumentálta ezt a fickót!)

Tehát: szaladni nem érdemes, mert a mackó gyorsabb. Fára mászni is értelmetlen, mert jobban tud. Halottnak tettetni magunkat sem nagy ötlet, mert dögevő. És ráadásul odahajol, meghallgatja a szívverésünk, és aztán görget kicsit bennünket. Ha megmozdulunk közben, akkor ad néhányat a mancsával, és akkor már nem kell tettetnünk semmit. A megoldás tehát: ha jön a medve, valamilyen tárgyat dobunk az ellenkező irányba. Ő egy kíváncsi állat, odamegy megnézni. És iszkiri…

Az ember medvét akar látni. És nem állatkertben. Egy szabad medvét.  Büszkét! Elmentünk hát Tusnádfürdőre medvét lesni. Itt a bundások már összenőttek a várossal. Este tízkor lejönnek az erdőből, és meglátogatják a tusnádi kukákat. Állítólag felosztották egymás között a területet. Nem zavarják egymás köreit, mindenki tudja, melyik az övé.

Odamentünk a vasútállomás mellett található ráccsal elzárt szemetesekhez, és vártunk. Olyan éjjel 1 körül érkeztek.

Nagyon izgalmas az érkezésük. Van Tusnádon egy pasi, aki járkál a városban, és időről-időre elbődül. Itt vannak a medvék! Ez még nem biztos jel, de gyanús! Aztán autócsikorgás, dudálás. Ilyenkor rohannak át a műúton! Aztán a kutyák rágyújtanak, ordítanak, tombolnak. A fák, bokrok meghajlanak, morgás hallatszik.

A mellettem álló fejlámpás fickó beszállt az autójába. És megjelent egy hatalmas nőstény. Két lábra emelkedett – jó helyet kapott volna a tornasorban –, és megszemlélte az addigra megritkult leskelődőket. Eldöntötte, hogy nem vagyunk veszélyesek. Ekkor szökellt elő csámpásan a három bocs. Az anya egykedvűen leverte a lakatot a tárolóról, betódultak, felmásztak a kukák tetejére, és válogattak a zacskók között. Nem is tudom miért olyan csodálatos szabad medvét látni. De valamiért nagyon jó volt nekem. Aztán jött egy autó, meglátták a reflektort és visszahúzódtak. Mi meg elmentünk.

Másnap reggel találkoztunk a szomszéd nénivel! „Képzelje, láttunk medvét!... No, én meg bent voltam Csíkszeredán! Átvilágították a térdemet. Mostanában nehezen járok… Na hát ott volt egy férfi. Azt a medve úgy megverte! Mindketten áfonyáztak, aztán összevesztek rajta. Hát, jól végighúzta néhányszor rajta a körmét. És kicsit meg is kóstolta. Mondta is neki a doktor úr: az a nagy baj, hogy ez a medve nem mosott fogat.”

És tényleg baj! Mert tudd meg Panna, hogy a medvének fertőző a harapása. Nem elég, hogy megkóstol, de utána a seb elfertőződik. Tehát a megoldás: mindig legyen nálad egy – csak kicsit – fontos tárgy, amit elhajíthatsz, ha jön a medve! És mivel nő vagy, egy női táskával, nem féltelek! Lesz mit elhajítani.

Kedves Panna, a Szigetről csak annyit, hogy a gyerekeim nagyon boldogan, és nagyon koszosan érkeztek haza Óbudáról. Azóta mindketten kikezelték a köhögős betegségüket, és egyéb járulékos nyavalyáikat. Maradtak az élmények!                                                                       

Mivel megtaláltam a fényképezőgépet, amellyel a gyermek végigfotózta az erdélyi utat, jöjjön a képes anyag. Először is a mofetta az erdélyi urakkal. Mindketten azok közé tartoznak, akik bár munkásként élték le az életüket, sosem felejtkeztek el a művelődésről. Imádom az ilyen embereket! El tudod képzelni drága Panna, hogy valaha Magyarországon munkásdalárdák működtek? És nemcsak akkor, amikor már központilag hoztak létre ilyeneket… A két háború között is léteztek. És azért mentek oda az emberek, hogy együtt énekeljenek. Nekik fontos volt az ész folyamatos pallérozása.

Mindkét „büdösgödörtársam” ilyen. Jó volt velük lenni. Köztük ül erdélyi vendéglátónk, Gábor. Hálás vagyok neki!

A Lázárfalvai Nyírfürdőben az a legcsodálatosabb, hogy közösségi munkával hozták létre. Mindenki díjmentesen használhatja. Itt például a lábvizes áztatót látod. Jó kis borvíz van benne. Elég hűvös, de nagy melegben kimondottan jólesik.

Itt pedig a kénes iszapgödör. A gyermekem ruhástul ugrott a közepébe, merthogy éppen hűvösebb nap volt, csak nem vetkőzik neki. Először a fejemhez kaptam, de aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nincs is semmi baj. Mi szülők szeretünk hatalmas feneket keríteni egy kis semmiségnek. Mondjuk az azonnali ruhacserének…

Egy jó meleg napon én is kipróbáltam. Telekentem magam iszappal. Olyan volt, mintha valami olajos kencés pakolás. Fél órát kell ezt az iszapot magadon tartani. Addig is gyorsan telik az idő, mert a kenyőcsöt imádják a környékbeli böglyök. És a harc nemesít. Az iszap rád szárad, és olyan félóra röppen el azzal, hogy megpróbálod leapplikálni magadról.

Itt pedig azt a tehenet látod, akinek a tejét ittuk. Ez egy esti pillanat, amikor a pásztor hazahajtja a csordát a legelőről. A tehenek pedig szépen elfordulnak a házuknál és mennek az istállóba, fejésre. Mindenki tudja, hol lakik. Jenő fiam - akinek az érdeklődése határtalan - megkérdezte a szomszéd nénitől: Hogy hívják a bocit? Mit tudom én, mondjuk Virág…

 Borvizet inni egyébként remek foglalatosság. Ez egy szénsavat tartalmazó, kissé savanykás ízű forrásvíz. Van benne, vas, kalcium, magnézium, csupa olyan, ami után a testünk áhítozik. Nekem kétfélét is lehetőségem volt megkóstolni. A lázárfalvait és a csíksomlyóit. Mindkét forrás szabadon elérhető. Nincs lezárva, bárki ihat, vihet belőle, amennyi csak tetszik.

Nehéz dolgom volt. Beálltam a csíksomlyói forrás sorába az üvegemmel. Hárman álltak előttem. Három perc múlva már öten. Hiába, élelmes az erdélyi ember! Még szerencse, hogy az ember valahogy nem siet sehova.

Na, még holnap írok a medvékről, ezzel befejezem erdélyi beszámolómat, és visszatérek a fogyókúrás bejegyzéseimhez. Ezután a tej után rám is fér a slankulás. Minimum 5 százalékos zsírtartalom. Na jó, a szalonna is bejátszott. Meg a kolbász… A csorbalevest már meg sem említem…

Sok éve nézegetem a gumicsizmás, sárban tocsogó Glastonbury Fesztivál képeit, és egyszerűen semmi vágyat nem éreztem soha, hogy én is ott lehessek a tömegben. Hasonló érzéseim vannak a Sziget fesztivállal kapcsolatban is, főleg azért, mert sok évvel ezelőtt egy teljes héten át ott dolgoztam a Repeta c. MTV középiskolásoknak szóló műsorában, és életemben nem voltam olyan poros, koszos, ragadós mint akkor. A második napon találkoztam is egy Erdélyből érkezett fiúval, akinél a bőrdzsekijén kívül nem is volt más cucca, se fogkefe, se törölköző, se takaró, se sátor, csak egy kevés pénz, és a szabad ég. Mondtam is neki, de jó, hogy nem egy hét után találkozunk, valószínűleg nem viseltem volna el a szagát.

Pár éve kimerészkedtem ismét a Szigetre, mert jött Prince és neki nem tudtam ellenállni. A koncert fenomenális volt, éreztem, most egy időre búcsúzom is ettől az egésztől.

Csak azzal nem számoltam, hogy nő a gyermek és érdeklődést mutat a zene, a koncertek és fesztiválok iránt. Idén Tihanyban már Magna Cum Laude koncertre mentünk, imádta. Amikor kiderült, kik lesznek az idei fellépők a Szigeten, eldőlt a sorsom. Négy koncert, szerencsére csak két nap, de menni kell.

Kifogtuk a csütörtököt, ami a Sziget saját bevallása szerint is teltházas nap volt, ennek először a VIP jegyekre várók sora látta kárát. Több mint egy órán keresztül álltunk sorba, hogy megkaphassuk a karszalagot, aztán végre bejutottunk a Szabadság Szigetére, ahol alaposan végignézték a táskámat.

Odabent már érezni lehetett, hogy emelkedett a hangulat, óvatosan navigáltam a 11 éves lányomat az óvszer sátrak és kajás faházak között, míg végre odaértünk Lilly Allen koncertjére, ami rendkívül unalmas volt, viszont nem is voltak még túl sokan rajta. A koncert végén előremerészkedtünk a tocsogó sárban, amire egy ideig még figyeltünk, de hirtelen egy fényes jókedvében lévő fiatal lány végigrohant a sáros csíkon előttünk és úgy álltunk ott, mint amikor egy nagy esőzés után az elhaladó kocsi ránk fröccsenti a teljes pocsolya tartalmát. Az arcunkat letöröltük, a többivel nem törődtünk. Vártuk Macklemore-t és Ryan Lewis-t.

Hirtelen olyan érzés lett rajtam úrrá, mint régen, a kettes metróban, a május elsejei felvonulásra igyekezvén. Kicsik voltunk, a tömeg körös-körül kétméteres emberekből állt, és nem moccant. Valahonnan a teljes Sziget lakossága odasereglett a Macklemore bulira. Szóltam egy magas kollégámnak, hogy vigyen ki minket. Egy ideig haladtunk, aztán nem tudtunk megmozdulni. Végre sikerült kb. 20 métert hátrafelé mennünk, a tömegből el. Megint beragadtunk. Némi lökdösődés után végre eljutottunk a tömeg szélére, és kaptunk levegőt.

Ez már a minden mindegy stádiuma volt, és láss csodát, ekkor elkezdtük élvezni a zenét, Macklemore lehengerlő energiáját és a Sziget közönsége iránt tanúsított imádatát. Közben néztük a drónokat, a bungee jumping-ot, a piros lampionos fát, a fura állatos jelmezekbe öltözött szigetlakókat, és elszállt minden gondunk. Vidáman mentünk haza, azzal a gondolattal, hogy megint jövünk.

Kiskunmajsa. Elsőre nem úgy hangzik, mint a világ legizgalmasabb nyaralási helyszíne.  A sátorban alvást azért elkerültem, lett rendes ágy és zuhany, ezzel én már elvagyok. A család többi tagja szívesen kempingezett volna, de amikor többször is esett az egy hét alatt, azért nem bánták, hogy van fedél a fejünk alatt.  Valójában prána táborba mentünk, egy olyan helyen, ahol igazi vízi paradicsom található, csak eddig totál elrejtették a szemünk elől. Mi legalábbis sose hallottunk még róla.

Fél órával a strand zárás előtt értünk oda, de azonnal elballagtunk a hatalmas területen fekvő komplexum bejáratához, ahol bekukkantottunk, de akkor még nem tudtuk, micsoda izgalmak várnak ránk másnap délelőtt. A kemping területén felállított hatalmas fehér lakodalmi sátorban tartották kora reggelenként a meditációkat, erre ezrek mentek minden nap. Az első nap megkezdődött a homokmandala készítése, ami egész héten át tartott és külön készítették a felnőtt illetve a gyerek mandalákat.

A strandra érve meglepődtünk a hely nagyságán. Sose voltam erős a hektárok megsaccolásában, maradok a ’nagyon nagyon nagy volt a strand’ meghatározásnál. A bejárathoz közel tették a termál részleget, volt ott mindenféle szauna, gőz, sószoba, masszázs, hideg víz, 35 fokos meleg víz, 38 fokos tűzforró víz, attól függően, milyen nyavalyát akar a kedves vendég gyógyítani.  Odabent volt még rendes úszásra szabott medence is. A szabadtéren is volt egy meleg termál medence, ami a 30 fokos nyári kánikulában egészen új értelmet nyert. Tovább haladva találtunk egy barlangos medencét, egy hullámmedencét, egy sok csúszdás medencét,  sőt, egy mesterséges tavat is, melynek napernyőkkel tarkított homokos partja tisztára olyan volt, mint a Karib-tenger, csak Kiskunmajsán. A tóban még jéghegy is volt, amire fel lehetett mászni és leugrani a magasból. A strandon lehetett kuglizni, sakkozni, labirintusba keveredni, sőt, éjszakai fürdőzni is, ami igazán romantikus volt.

Rendes kíntornásként rögtön feltűnt, hogy mennyi túlsúlyos, kövér ember mászkált fürdőruhában a strandon. És itt most nem plusz 10 kilóról beszélek. Volt olyan hölgy, aki a 150 kilója ellenére bikiniben érkezett, és nem zavarta, hogy kibugyog a hája a bikini alsó pántján keresztül. Mondjuk úgy, hogy egészen soványnak éreztem magam, mindaddig, amíg meg nem ettük a strandi kötelező lángost a gyrossal, meg a rántott sajtot a hamburgerrel. Ennek három nap után véget vetettünk és elvonultunk a helyi közértbe, ahol a hét többi napjára bevásároltunk és minden nap főztem valami gyors de egészséges vacsorát.  Akkor persze már tuti volt rajtam plusz 2 kiló, de majd leadom itthon, mert nyaralás közben nem lehet fogyózni. Pedig még biciklitúrára is mentünk.

A hét végére olyan barnák voltunk, mintha a tengernél nyaraltunk volna, és hála az elolvasott Alice Munro novelláknak és a prána tábor adta lelki töltekezésnek, kipihenten jöttünk haza.

A Páros Kíntorna is lassan a nyári uborkaszezon végére ér. Ilyenkor furcsa, kettős érzés lesz rajtam úrrá. Ha a nyár elejére gondolok, egészen régen volt, de ha arra, hogy vége és kezdődik az ősz, meg a robot, meg a szürkeség, akkor nagyon is rövid volt. Maradjon a napsugár!