Drága Panna! Miután éppen nehezen veszem rá magam az ősz eleji életmódváltásra, ezért a lelki egészségről írok, addig sem kell megvonnom magamtól a nagyon egészséges kenyeret, és a még egészségesebb tejtermékeket, pl. túró rudi és mindenféle gyümölcsdarabos joghurt. Hogy mikortól váltok életmódot? Mondjuk hétfőtől. A hétfő, az olyan életmódváltó nap.
Tehát…
Mióta az eszemet tudom, gondom van a pszichológiával. A pszichiátriával meg még több. Jó pár ismerősömön láttam, hogyan határozta meg az életüket az a szorongásgátló, amit egy – szerintem – lelkiismeretlen pszichiáter írt fel nekik, és amelytől évek alatt sem tudtak megszabadulni. Pedig volt aki gyógyszert reszelt, volt aki sokkterápiával élt, és kukába vágta a mérgeket. Mindhiába. A gyógyszer visszatért, általában többedmagával.
Aztán kicsit lazult a véleményem, és talán megértettem a pszichológia lényegét. Legalábbis remélem, hogy a lényegét értettem meg. Tudod, előtte én is mindenkinek azt mondtam, hogy “minek nekem pszichológus, meg tudom oldani a saját problémáim. És ha nagy a gond, vannak barátaim, akik segítenek jó tanácsokkal”.
Nos, egy pszichológus mondta nekem a következő példát: ha van egy problémád, amihez kitalálod a megoldást, kiderül, hogy te mit akarsz elérni. Ha egy barátodhoz fordulsz, meg fogok tudni, hogy ő mit gondol arról, hogy te mit akarsz hallani válaszként a problémádra. Ha segíteni akar, és kemény lesz veled, akkor sem fog halálra sérteni, hiszen a barátod, nem az a dolga. Mindenképpen egy preparált véleményt fogsz hallani. Ha viszont a fekete-fehér véleményét hallanád, azt valószínűleg nehezen tudnád feldolgozni.
Tehát a pszichológust azért fizeted meg, hogy ne finomítson, és ne csapjon be. Segítsen a pénzedért!
De vajon tud-e igazából segíteni? Többektől is hallottam, hogy a pszichológus az, akinek pszichológus kéne a problémái megoldásához, de nem tud vagy nem akar pszichológushoz fordulni, ezért elmegy megtanulni a gyógymód lehetőségeit.
És akkor került a kezembe ez a beszélgetés Feldmár Andrással…
Képzeld, ez a pasi azt mondja, amit én is gondolok. Imádom a sorait… biztosan azért mert bizonyosságot hoz a bizonytalanságaimba. Például imádom, hogy leírta, hat év alatt nem tanult semmit. A javaslata is olyan, mintha én dörmögném, hogy a tanulók éljék túl az egyetemet valahogy, aztán menjenek el egy jó szakemberhez, és kínnal, ahogy illik, sajátítsák el a szakmát. Az, hogy leírja: a pszichiáterek mennyi kárt okoztak a legújabb kor emberének.
Igen, én is azt gondolom, hogy minden ember egy egyedi rejtély. Nem lehet sémák alapján meggyógyítani. És röhögök az összes olyan íráson, amelyik elmondja, hogy milyenek vagyunk, mi férfiak. És milyenek vagytok, ti nők! Totál értelmetlen az összes. Persze lehet sémákat írni. Azok jól esnek. Úgy érzi az ember, hogy egy kicsit is ismeri a másik nemet, a másik embert. De aztán valahogy mégsem stimmel semmi. És lehet, hogy egy férfi, vagy egy nő felismerhetően cselekszik. Csakhogy nem csak maga a cselekvés fontos. Hanem az út is, ahogy a cselekvésig eljutunk. És az ezer és millióféle. Ahogy a gyógymód is. Na erről, írj valamit, ha mersz… :)
