Páros Kintorna

Paleolit létem újabb szakaszába léptem. Belefogtam a rendszeres sportolásba. A sportolás formájáról és intenzitásáról – ha jól értékelem – viták folynak a paleolit világán belül. Az nem kérdés, hogy a természeti népek sokat sportolnak. Biztosan ők is játszanak, vagyis versengenek. Ki legyen a főnök, kié legyen a (festett) szőke nő. Láttam rengeteg indiános filmet, és abban is ez volt. Egyes számú bizonyíték. Aztán: meg kell fogni a zsákmányt. Az meg nyilván szalad. A természeti ember meg utána. Aztán ütni, dobni, szidni, ami éppen hatásosnak bizonyul. A nők is szaladnak, amikor gyűjtögetnek. Ki ér előbb a diófához… "Például azt a festett szőkét atlétikusan megdobtam, őt már lehagyom - mondja az elnyomott barna." És azt se felejtsük el, amikor a természeti ember a prédává válást próbálja elkerülni. Szalad a tigris, oroszlán, leopárd, ő meg előle cikkcakkban, és fel a fára.

A természeti ember nyilván nem járt edzésre. Nem loholt a futógépen, és nem síelt a svájci Alpokban. Nem indult Vasember versenyeken sem. Ez nekem jó hír, mert nem kell halálra fárasztanom magam. Viszont az egészséges vázizomzat elkerülhetetlen az egészséges élethez. Ez viszont rossz hír, mert lustálkodni jó dolog. Szóval induljon a sport. Az a tervem, hogy rendbe rázom magam, aztán visszamegyek jógázni. Fontos cél, hogy ne röhögjenek ki a teremben tartózkodó ötvenkilós nők, amikor látják, hogyan szenvedek.

Célom eléréséhez segítségemre sietett egy teszt, amin részt vehetek. (Ezt a blognak köszönhetem, nagyon örülök a lehetőségnek!) A 8 hetes programot az E-fit TM és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának együttműködése teszi talán mindenki számára érdekessé. Azt kívánja megvizsgálni, hogy ha az elektromos stimuláción alapuló edzést aktív gyakorlatokkal párosítják, milyen mértékben nő az izomerő, az állás- és járás stabilitás. És ami az egészben szimpatikus... a tesztalanyok nem fiatalok. Ezért kerülhettem én is a kiválasztottak közé. Arról szól, hogy egy lepusztult izomzatú, rendszeresen nem sportoló ötvenes mennyi idő alatt állhat talpra. Természetesen anélkül, hogy megsérüljön vagy begyulladjanak az izmai.

Elmentem a bevezető tesztre. Orsi fogadott. Gyógytornászhallgató, ebből a kutatásból írja a diplomamunkáját. Nem mosolyog. Pedig jó lenne. Kevésbé idegeskednék. Egy lány szalad éppen a futógépen. Ez rossz hír. Sebaj! Mondom neki, hogy asztmás vagyok, hátha megszán. Lehet, hogy megszánt, de nem mutatja. A gépek nagyon profik. Mutatom!

Ezt itt mindjárt a hátamra szerelik!

És lám!

Ezen a gépen kell szaladni. Azaz először 1 percig tempósan sétálni. Majd először 6-tal, aztán 10-zel futni egy percig. Szégyen, gyalázat, kissé elfáradtam.

Tudtam, hogy lúdtalpam van, de rossz feketén-fehéren látni! Vagyis zölden-kéken!

Mutatja, hogy terhelek futás közben.

Erről meg fogalmam sincs, hogy mit mutat! A fene gondolta, hogy ilyen tudományosan lehet az én mozgásommal foglalkozni. Kiderült, hogy féloldalas vagyok. Mindig a jobb oldalamra terhelek. Nem vagyok túlzottan stabil. Egy lábon nehezen álltam. Zavart is a dolog! Mostanában ritkásan álltam fél lábon, de azt gondoltam, hogy ez nem egy nagy ügy. Azért imbolyogtam. Futás közben is a jobb lábamat használom jobban. És az izomerőm sem irigylésre méltó. Ezek fognak megváltozni a következő nyolc hétben. Legalábbis remélem. Mindvégig dokumentálni fogom a dolgot. Sokat várok ettől az időszaktól!

Felkeltetted érdeklődésem a Lavina című skandináv eposz iránt, gondolom, szó van benne a házasság és az emberi kapcsolatok kicsit problematikus voltáról. Bár most nem könyvajánlónak szántam ezt a bejegyzést, mégis meg kell jegyeznem, hogy elolvastam a mostanában erősen reklámozott Húszezer Éjszaka című D.Tóth Kriszta könyvet. Csak ajánlani tudom.

Egyrészt azért, mert pontosan a korosztályomat súlyosan érintő kapuzárási pánikként is felfogható témát boncolgatja, másrészt azért, mert szerintem egy kicsit jobban meg lehet érteni, min megy keresztül egy NŐ ilyenkor. Szóval, férfiaknak is útmutató.

Ma viszont visszakanyarodnék az ájurvédához, mert kicsit magára hagytam néhány napja. Mi másról szólhat a mai írás, mint az evésről…

Persze erről sem lehet csak általánosságokat mondani, hiszen sokat számít az illető alkata, kora, emésztése, életmódja és az, hogy mennyire billent ki az egyensúlyából. Ennek ellenére van néhány általános szabály, amin érdemes elgondolkodni, még akkor is, ha tele lesz NE! kezdetű mondatokkal.

Először is csak akkor szabad enni, ha tényleg éhes vagy. Pff.

Meg kell várni, amíg a gyomor már megemésztette az előző étkezés tartalmát, szóval nem lehet folyamatosan csipegetni.

Ha aggódsz, dühös vagy, esetleg felzaklatott, akkor sem szabad enni. Pedig D.Tóth Kriszta főhőse pont ezt teszi a könyvben, ahogy oly sok nőtársam. Boldogság okán zabál.

Kiderült az is, hogy nem szabad mondjuk lekváros csirkét enni. Úgy értem, össze nem illő dolgokkal ne terheljük a pocakot.

Se sokat, se keveset ne együnk. Pont eleget!

Egészséges ételeket szabad enni, ami minden érzékünknek megfelel. Szép a látványa, illatos, és talán jól is hangzik?

Ezt nem árulom el a gyerekeimnek, de nem szabad olyan ételeket enni, amiket nem szeretünk. Akkor marad a rántotthús).

NE együnk éretlen, túlérett gyümölcsöt, fél nyers, vagy túlfőzött, odaégett ételeket.

Sajnos nem ehetünk maradékot sem, és nem szabad sokszor újramelegített ételt sem fogyasztani, pedig a nagy kondér bablevest akár négy napig is bírom.

Az amerikaiak nagy kedvence, a jeges víz, egyenesen rémes. Ne szabad ilyet inni evés előtt, közben vagy utána sem. Inkább meleg italt igyunk vagy egy kis bort. :)

Olyan társaságban együnk, ami illik hozzánk (az angol királyi család?) vagy ha ez nem adatik meg, együnk csendben.

Ne zavarjuk az evést egyéb pótcselekvésekkel, mint a tévé nézés, rádió hallgatás, olvasgatás, sok duma, mert egy dolgunk van, hogy figyeljünk az evésre!

És végül, ha tele vagy, ne egyél többet. Akkor se, ha irtó finom és megőrülsz, hogy abba kell hagynod….

Kedves Panna! A kérdésedet komolyan véve utánajártam a besorolásoknak. A hat éven aluliaknak nem ajánlott azt jelenti, hogy az ide besoroltak nem tartalmaznak olyan mértékben félelmet és támadó indulatot keltő jelenetet, amelyet a 6-12 év közötti gyermek még nem képes feldolgozni. Nem közvetítenek olyan magatartásmintát, amelyen keresztül az erőszak kritika nélkül jelenik meg, és az adott korosztály nem képes fikcióként értelmezni. Vagy kifejezetten a 6-12 éves gyermekek számára készültek, ezért számukra érthetőek. Ha jól érzékeltem az általad említett filmek nem erőszakosak. Áttűnik a színen néhány csupasz nemi jelleg, a szülők ölik egymást és szó esik egymás megcsalásáról. A karika besorolás szerint ezek beleférnek a kategóriába.

Én a „Doboztrollok” című animációra vittem el 7 éves fiamat. Már elsőre is tetszett a képi világa, örültem, hogy a gyerek miatt lehetőségem akadt, hogy legálisan megnézhessem. Irány a pénztár! A pénztárosnő kérdése: „A gyereknek van már diákigazolványa?” Hát nincs. A gyerek elsős, még nem kapott ilyet. Időbe telik, amíg az irat átküzdi magát az államigazgatási eljáráson. „Akkor csak teljes áru jegyet tudok adni.” Esetleg mi lenne, ha gyerekjegyet adna neki? Biztosan látja, hogy akivel vagyok, az jóval kisebb nálam, és van egy kis csokimáz az alsóajkán. „Nos, gyerekjegyet nem tudok adni! 12-es besorolású a film! Nagyon sajnálom!” Hát ennyit a besorolásról. Először is nem értem, miért kapott a film 12-es karikát. Érdekes, izgalmas animáció. Nem hiszem, hogy bármelyik gyerek komolyan veheti, amit lát, és attól retteghet. Vagy nem jobban, mint bármelyik másik animációtól, amiben van egy gonosz valaki. Mindegyik gyerekfilmben van egy gonosz valaki! Legalább egy gonosz házmester…

Na jó, a Dóra, a felfedezőben nincs igazi gonosz. Csak a róka, aki lopkod. De ha azt kiabálod háromszor, hogy „Swiper, ne lopkodj!”, azt sem teszi. Viszont azt mondja, hogy „Ó, a fenébe!” Basszuskulcs! 12-es karikát neki. Ráadásul a Dórának akkora a feje… Biztosan ezzel tanítják a gyerekeket arra, hogy tágul a világegyetem. Megint elkalandoztam...

Tehát: nem érthető a 12-es karika. Viszont ha van, nem kéne a gyerekeknek jegyet adni 12-ig. Mondjuk ezzel a mozi szügyön szúrja magát! Nem sok 12 éven felüli ül be a Doboztrollokra. Tehát jön a legjobb megoldás! Egyik oldalon kijátsszuk az értelmetlen rendelkezést, és beengedjük a gyerekeket. De ha már így alakult, levesszük az apukákat, anyukákat. Nem tehetünk mást, a törvények nem engedik… Furcsa értelmezés, nem?

Viszont ha már mozizunk, ajánlok egy igazi jót! Az olyan filmeket kedvelem, amelyek nem múlnak el rögtön, amikor az ember a stáblista alatt kibotorkál a teremből. A Lavina ilyen! Valahogy úgy alakult, hogy amikor beültem a terembe, semmit sem tudtam a filmről. Pedig utána szoktam olvasni. A család elmegy síelni, papa, mama, gyerekek! Síelnek, síelnek, kiülnek a teraszra gőzgombócot enni. És akkor elindul a lavina. És csak jön, és jön… Először mindenki gyönyörködik, aztán elbizonytalanodik, majd végül sikít. A kamera elveszti a látását. Mindenütt hó… Aztán lassan oszlik a köd, és kiderül, hogy csak némi porhó jutott el a teraszig. A lavinát elterelték. És itt kezdődik a film!

Egy nagyon érdekes életszituációval. Nem is mondom el. Mindenkinek, aki még nem látta, javaslom, ne olvassa el az alapkonfliktust. Úgy az igazi. Egy intelem… Aki katasztrófafilmre vágyik, ne üljön be! Akinek még nem volt komoly, hosszabb párkapcsolata, gondolja meg! Ezt most csak azért vetettem fel, mert amikor én néztem, beült egy tinicsapat, meg egy fiatal pár, és végigröhögték kínjukban az egész filmet. Amikor éppen nem csapkodtak idegességükben. Nem értették a konfliktus lényegét. Meg is értem! Mondjuk örültem volna, ha kimennek, és nem zavarnak engem, és néhány hozzám hasonlóan tapasztalt, egyre barázdáltabb arcú nézőt. Na de majd erre visszatérek! Van kedvem erről a filmről beszélni!

Valahogy úgy hozta a sors, hogy a héten kétszer is voltunk moziban, és szándékosan olyan filmeket választottunk a gyerekek kedvéért, amik mögé odabiggyesztették a hatos karikát. Az egyik film A kis Nicholas nyaral c. francia mozi, a másik A Séf c. amerikai furgonos sikertörténet volt. Mindkettő remek, önfeledt szórakozást nyújtott.

Csak egy valamit nem értek. Amikor itthon bekapcsoljuk a TV Paprikát, és mondjuk egy teljességgel ártatlan Jamie Oliver főzős epizódot nézünk, az minden esetben megkapja a 12-es karikát. Pedig nem vág fel állatokat benne, nem folyik a vér, igaz, kést használ, de ki nem? És itt most nyilván a répa szeletelésre gondolok, az ártatlanabb fajtából :).

Ezzel szemben a moziban leadott francia gyerek sztoriból a következőknél húztam fel a szemöldököm: pucér szőke német hölgy szalad a tengerbe, láthatóan hívogatóan tekintve főhősünk apjára, aki persze házas, főhősünk apja egyszál f…ban integet egy hölgynek, a szülők veszekednek egyfolytában és lealázzák egymást, az olasz amorózó producer csapja a szelet a feleségnek, és tudod mit, itt abba is hagyom.

A Séf is irtó helyes film, különleges árnyalatát akkor kapja meg, amikor keményítőt szórnak a nadrágjukba, hogy ne ragadjanak össze a golyóik, és amikor arról értekeznek, hogy a másik elköttette magát, hogy ne lehessen gyereke, bár a recepciós csaj be akarja húzni a csőbe, hogy legyen a leendő gyermekének apja. Illetve amikor főhősünk meg akarja tudni volt feleségétől, hogy megcsalta-e az előző férjével.

Azt hiszem, nem vagyok szuper konzervatív és igyekszem nyitottan tekinteni a világra, hogy a gyerekek is ezt kaphassák. De valahogy ezeket nem gondolom hatéves matériának.

Mondd, tényleg ezt kell kapnia a gyerekeknek? És ezeknek a filmeknek tényleg hatos karikásoknak kell lenniük? 

Elmentem a Határ útig. A végtelenbe és tovább… (mondta bölcsen Buzz Lightyear a Toy Storyban). Fel az 50-es villamosra, és még tovább és tovább. Jött az Üllői út sokszázvalahány, és máris a Primus Manufaktúra előtt álltam.

És hogy miért jöttem még lelkesebben, mint az eddigi paleo helyekre? Egyrészt azért, mert hívtak. Herendi Ákos írt a FB-on, hogy olvasta az eddig elkövetett paleós írásaimat, látogassam meg őket. Másrészt azért, mert a Herendi Tünde által készített krémesre mondtam, hogy csalódást okozott az íze. És ahelyett, hogy besértődtek volna, meghívtak, és megmutatták az üzletüket. Egy-két dolgot tehát már akkor tudtam róluk, mielőtt találkoztunk. Tudtam, hogy elolvassák a paleolit táplálkozásról szóló írásokat. Bírják a kritikát, tehát rendben van az önbizalmuk. Nyilván elgondolkodnak a szavakon, kezdenek vele valamit. De nem vonogatnak vállat, és nem válnak bosszúszomjassá, mint egynémely honfitársunk. És nem csalatkoztam a megérzésemben!

Ilyenek a sütik…

Ők pedig a tulajdonospár, Herendi Tünde és Ákos. Tünde az ideológus, cukrász energiabomba, aki egyébként végzettségét tekintve közgazdász. Ákos vendéglátós, aki ismeri a szakmát, és a helyet működteti.

Tünde vitte a szót, nem is vihette más. Olyan ember, aki következetesen éli az életét. Mindig egészségtudatosan. Elindult a teljes kiőrlésű rozskenyértől, a salátától és a szénsavmentes ásványvíztől. 15 éve nem vásárol kristálycukrot. De mindig szerette a húst és a desszerteket.

Aztán négy éve eljutott a paleóig. Ákos nyilván egy ideig érdeklődve szemlélődött, aztán csatlakozott. Azt nem tudom, hogy saját elhatározásból, vagy családi nyomásra, (én is nővel élek!) de már ő is paleolit módon él.

Ők próbálkoztak meg először a paleo étterem létrehozásával. A Nagyszombat utcában működött a hely, de a 120 szék, az alkalmazottak, a rengeteg energia- és időbefektetés felőrölte minden erejüket. Akkor jött a cukrászüzem és a mintabolt.

Tünde a csapdákra hívta fel a figyelmem. Tehát: attól, hogy paleo ételeket eszel, még nem lehet összevissza zabálni. A változás elején mindenképpen fogyni fogsz, de ha paleó ételekkel tömöd magad, le fog állni a fogyás, és egy fikarccal sem érzed jobban magad.

Első tehát a mérték. Például nem mindegy, hogy őrleményt használsz, vagy maglisztet. A magot lehántolják, megőrlik, benne marad az Omega6 tartalom. Fitátokkal van tele. Egy bizonyos mennyiség után mindenkinek problémája lesz. És van, aki naponta 15-20 deka magot megeszik, mondván, az olajos magvak jót tesznek.

Liszt esetében sajtolva van a mag. Kinyomják belőle az olajat. A maradékot porítják. Ott kimegy az Omega6, a fitátok nagy része is elveszik a sütésnél. De még így is figyelni kell a mennyiségre. Náluk a süteményekből 12-16 szelet maximum öt dekát tartalmaz.

Kevés, ha az alapanyag paleó. Készülhet egy sütemény gesztenye- és/vagy tápiókalisztből, kókuszvirágcukorral és mézzel. Egy ilyen szelet süti 50 gramm szénhidrátot is tartalmazhat.

Tehát első a mérték. A második a miért… Miért változtattam, mit akarok elérni? Ha beteg vagyok, és meg akarok gyógyulni, nagyon keménynek kell lenni, és betartani a szabályokat. Ha csak meg akarom őrizni az egészségem, kicsit lehetek lazább. De ez sem jelenti azt, hogy összevissza tömhetem magam.

Nem árt, ha mindenki megismerkedik saját magával. Tünde szénhidrát típus, ugyanis pörög, mint a motolla. Több szénhidrátot fogyaszt. Van aki ketózik, és attól is egyben van. Mindenkinek figyelnie kell magát, és meg kell találnia azokat az alapanyagokat, ételeket, amitől ő jól érzi magát. Nincsenek mindenkire ráhúzható törvényszerűségek. Már ha az illető egészséges.

Viszont ha egészségesek vagyunk, akkor is megtörténhet, hogy elégedetlenkedünk. „Lefogytam, elvileg kitisztultam, mégis olyan vacakul vagyok!” Igen, ez is megtörténhet. Ha az ember nyugati módon habzsol (nem is értem, miről beszélnek), akkor a szervezet az életéért küzd. Kis bajokra nem is reagál, mert a nagyoknál oltja a tüzet. Meg kell szoknunk, hogy ha egészségesen élünk, étkezünk, a testünk a kis bajokra is jelez. Mutatja, hogyha nincsen rendben. Figyeljünk oda a jelzésekre, de azért közben örüljünk is kicsit!

Kóstoltam egy „túrós” barackos batyut. Na, én ennek örültem!

A tészta összetevői: mandulaőrlemény, mandulaliszt, útifűmaghéj, kókuszliszt. A töltelék: libazsír, kókuszolaj, tojásfehérjetúró, citromos vanília, nyírfacukros sárgabarack.

Mikor elköszöntem, a kezembe nyomtak még egy adag sütit, kóstoljam meg. Rájöttem, hogy miért! Hogy gyakoroljam a mértékletességet. Nagyon nehéz a mértékletességet tartani. Tegyük fel, van négy szelet sütim. Egy már lecsúszott. De még három kiabál: „Egyél meg! Ne legyél béna! Nyuszi vagy!” Nekem senki sem mondhatja, hogy nyuszi vagyok! Elindul a kezem a második süti felé. Valami csokis… hú… Ekkor meglátom Tünde rosszalló arckifejezését. És meghallom anyukám hangját a múltból. „Fiam, még le sem ért az étel. Igyál meg egy pohár vizet!” A fene egye meg, megyek vizet inni!

Milyen csodás, inspiráló történet egyenesen Dunaújvárosból! Remélem, hamar megszáradt a nadrágszárad a vonaton…

Addig kutakodtam a neten, míg sikerült „összeházasítanom” két fő témánkat, legalábbis egy recept erejéig. Egy kis paleo ajurvéda. Mindkettőnknek remek. Feltéve, ha sikerül a projekt. Merthogy nem kis feladat lesz néhány összetevő beszerzése, de legalább biztosan nem fogsz unatkozni. És a neten akadnak fórumok, ahol beszerezhetsz magot, és utána magad nevelgetheted a saját istengyalulta töködet. Mert ez a neve. Nem viccelek.

Nem sütőtök, vagy vajtök, vagy valami hasonló, hanem spagetti tök, azaz istengyalulta tök. Ha megfőzöd, a belseje spagetti formájú és kikaparható lesz, és remekül helyettesíti a valódi spagettit. Ezzel már sikerült kipipálni egy fő alkatrészét a pad thai-nak, a rizstésztát. Remélem, szereted a thai kosztot, amivel nincs is semmi baj, csak az, hogy egy paleo-s nem ehet szójaszószt, mogyorót és cukrot, de rizstésztát se.

A recept két főre szól, és olyan jól hangzik, hogy szívesen megeszem a második adagot. Ha hagyod.

Szóval fogj 2 tojást és keverd össze 2 teáskanálnyi kókusz aminóval, amiről fogalmam sincs, micsoda. Forrósíts fel egy serpenyőt, adj hozzá 2 teáskanálnyi kókuszolajat, és ha elolvadt, mehet bele a tojás, mint egy rántotta. Fedd le, hadd süljön meg az a tojás.

Megint kell egy teáskanál kókuszolaj a serpenyőbe, majd egy felvágott vöröshagyma és némi hüvelyes cukorborsó, amíg meg nem pirulnak. Akkor jöhet az istengyalulta spagetti tök, egy kis sültcsirke, majd bele a tojáscsíkok. Végül önts rá egy kis napsütés szószt, díszítsd felkarikázott újhagymával és vedd kezedbe a kínai evőpálcikát. Próbálj jól lakni, azzal a tudattal, hogy ez mindkettőnknek jó lenne.

A végére pedig itt a Napsütés szósz receptje. Csak egyszer kell megcsinálnod, mégpedig úgy, hogy mindent beledobsz a turmixba kivéve a kókusztejet, amit csak a végén öntesz hozzá, aztán kedvedre szószolhatsz.

2 evőkanál lime lé, 1 apróra vágott fokhagyma gerezd, fél teáskanál piros paprika pehely, 1 evőkanál kókusz amino, csipet gyömbérpor, fél teáskanál rizsecet, negyed pohár napraforgómag vaj, pici cayenne bors, negyed pohár kókusztej.

Ja, és ne szentségelj. Köszi.

Most pedig jöjjön a beszámoló. Egy belgyógyász doktornővel találkoztam, aki úgy paleózik, hogy tudja is, mit csinál. Tehát nem csak elfogad valamit, amit megtalált leírva valahová, hanem tanult 10-12 évig, és ezzel a megalapozott háttértudással döntött úgy, hogy paleolit táplálkozással segít kettes típusú cukorbetegségén. A házában látott engem vendégül. 

Két év fél éve halt meg a férjem. Minden jött. Peacemaker lett beültetve, inzulinos diabéteszes lettem. Tüdőrákot diagnosztizáltak nálam, ami később zsírdaganatnak bizonyult. Megműtöttek, kiderült, kicsit megnyugodtam.

Úgy tudta, hogy tüdőrák?

Igen. A kolléganőm mondta a folyosón. De mindegy, már elmúlt. Megvolt a megfelelő stressz. A cukorbetegségen nem is csodálkoztam. Szükségszerű volt, hogy jöjjön.

Az inzulinmennyiségem  64 egység analóg inzulin volt. Naponta tízszer böktem magam. Négy inzulin, főétkezések előtt-után vércukormeghatározás. A végére már olyan voltam, mint a halasi csipke. A súlyom meredeken elindult felfelé. Pedig gyönyörűek voltak a vércukraim. Egyértelmű volt, hogy nem diétahiba. Inzulin mellett nem lehet fogyni.

Fájt lábam, fulladtam, a végén már elértem a 108 kilót. Itt telt be a pohár. Segítséget hiába kértem. Orvos létemre jött az internet. Fogyókúrákat kerestem. Rábukkantam a paleóra. Akkor paleós embert kezdtem keresni. Ez lett Tóth Csaba. Írtam neki egy mail-t, hogy az isten áldja meg, segítsen, mert én már nem bírom. Mondta, hogy persze, találkozzunk, segít. Felmentem Budapestre, megbeszéltük a dolgokat. Felépített ketogén paleolit diétát javasolt nekem. Elfogadtam, visszamentem. Hetente telefonon konzultáltunk. Közben én megcsináltattam a kért vizsgálatokat, jól mentek a dolgok.

Mit szólt ehhez a régi kezelőorvosa?

Két alkalommal jártam ezt követően a diabetológián. Az első alkalommal mondta a kollégám, hogy ő ehhez nem adja a nevét. Mondtam neki, hogy semmi gond, nem is kell. Mondta, hogy nem hisz benne, mondtam, hogy semmi baj, én hiszek, és az nekem elég. Megkérdeztem: „akarsz még látni ezek után?”. Persze. Na, akkor jó. Adott egy laborpapírt, három hónap múlva találkozunk. A héten telt le a három hónap. Odamegyek. Még a köszönésen sem vagyunk túl, már elkezdi.” Ez szörnyű! Az értékeid folyamatosan romlanak!” Mondom neki, te figyelj, nézd meg még egyszer, nem romlanak. Talán a vércukor meg a koleszterin kicsit magasabb, de ezek az értékek sem extrémek, átalakulás alatt vannak. Kifakad: „ő ezt nem bírja, nem tudja csinálni velem. Te sem fogadtad jól, amikor még dolgoztál, ha valaki nem tartotta be az utasításaid.” Ne jöjjek többet? "Csak akkor, ha hajlandó vagy az inzulint újra beadni magadnak.” Hát erre nagyon kevés az esély. Így ért véget a gyógyulási kalandom saját kórházamban.

És hogy van most?

Nézze, én nagyon rendesen csinálom. 27 kilóval vagyok könnyebb.

Hogy néz ki egy étkezés?

Reggel egy kis kolbászdarab, vagy sült hús. 4-5 dkg. Ugyanekkora szalonnát sütök. Mellé ettem egy tojást, de mostanában ezt néha elhagyom. Néha próbáltam egyezkedni Csabával, de egy ideig nem engedett. Azt mondta most még semmilyen lazulás nem fér bele. Időnként azt gondoltam magamban: „nem tudom, hogy te ezt csinálod vagy nem, de remélem!”

Ebéd?

Csülökpörköltöt főztem, vagy székelykáposztát, és abból 5-6 deka. Amikor már engedett Csaba savanyúságot enni, az nagy ünnep volt. Persze csak sóval, ecettel készültet. Van egy bejáratott emberem a piacon, hozzá járok.

Szeptemberben voltam fent Csabánál, mert meg akart nézni. Mikor meglátott, úgy láttam elégedett a változással. De mondjuk azt a szót, hogy jó, vagy mondjuk „ez igen!”, soha ki nem ejtené a száján. Biztosan azt gondolja, hogy elbíznám magam. Pedig nem! Viszont annyit mondott, hogy most már lehet egy kis zöldség. Az sem dicséret, de annak vettem.

Vacsora?

Az elején még vacsoráztam. Aztán már nem voltam éhes, akkor nem vacsoráztam.

És az inzulint hogyan hagyta abba?

Egyik napról a másikra. Eltettem a tűimet.

Elvonási tünetek?

Semmi. A barátnőm meg a keresztlányom minden reggel felhívtak. „Nem voltál rosszul?” Nem voltam. Amíg inzulint használtam sokszor volt hipoglikémiám. Leesett a vércukrom, de kettesre.  Még az volt a szerencsém, hogy otthon vagyok a témában. A paleo mellett soha a büdös életben semmi. Megszűntek a lábfájásaim, fulladásaim. Május óta egy deka inzulint nem vettem be.

Mi volt az érték, ami kiverte a biztosítékot a diabetológusnál?

8,8-as volt a hemoglobin a1c átlagom a három hónap alatt.

És mikortól kell inzulin?

9-től kell. De azt nem akarja megérteni a diabetológus kolléga, hogy ezt az értéket inzulin és tabletta nélkül értem el. Menni fog ez még lefelé. 7-ig kell levinni. Arra tartok.

Elmondom magának, mit nem értek. Maga 6 évig koptatta az iskolapadot, hogy kitanulja az orvos mesterséget…

…Utána még négy és fél évig szakosodtam belgyógyászatra. Aztán továbbképzések, vizsgák, ahogy illik.

És akkor jön ez a paleo. Első hangzásra kuruzslásnak tűnhet egy orvosnak…

Pedig nem az. Tudja jó dolog az elmélet. De azért az első a tapasztalás. Ha én ledobok 5 hónap alatt 27 kilót… közérzetem, energiám duplája az inzulinos korszakomnak… Mit mondjak erre? Persze végigolvastam én mindent, ami szakmai anyagot találtam. Kerestem a hibapontot. De egyelőre nincsen. C teszttel lehet megállapítani, hogy a hasnyálmirigy mennyi inzulint termel. Megcsináltattam, mielőtt elkezdtem. 0,7-es volt. Most 2,6. Ez a normál tartomány. Lenyomták a saját termelésemet. Közben a feedback mechanizmus alapján meredeken nőtt a súlyom.

Egy orvos számára is érvek lehetnek ezek...

Megtudtam, hogy az egyik kolléganőm is paleózik. Csak nem verte nagydobra. Kétszáz egység inzulinon volt. Most már nélküle van ő is. Csak egy ideig hallgatott, nem kereste a konfliktusokat. Most már egy paleó oldalt vezet. Tanácsokat ad. Nagyon örülök neki!

Azért ezek meggyőző dolgok. Tudja engem elég sok ember ismer. Megállítanak az utcán: „doktornő, mi történt? De jól néz ki!” Persze nem rejtem véka alá, hogy paleózom. Már előre röhögök, amikor ezek az emberek majd elmennek a diabetológus kollégámhoz, hogy ők paleózni akarnak, segítsen.

Igen, mert nagy a felelősség. Mi van, ha valakinél beüt a baj?

Telefonálni gyorsan, és az orvosnak ugrani kell. Ezt nem szabad egyedül, kontroll nélkül csinálni. Ezért kerestem meg a Csabát! Ezt egy diabetológus is meg tudná csinálni. Ha a józan eszére hallgatna. És lenne ahhoz bátorsága, hogy az állandó odafigyelést bevállalja. Csaba jelezte, hogy ha bármi furcsát érzek, azonnal hívjam. Fáradékonyság, szédülések, hasmenés. Itt nem lehet viccelni.

A diabetológián az ember megkapja három hónapra a laborpapírját. Mérni kell étkezés előtt-után. Három hónap után meg kell jelenni a rendelésen. Megnézik. Jó, akkor kell még két egység inzulin. Vagy most nem kell, olyan is van. Újra három hónap laborpapír. Viszontlátásra! Nem történik semmi. Azért ez jóval egyszerűbb. A felelősség meg semmi. És tudom, hogy itt elsősorban nem a felelősségről szól a dolog, hanem arról, hogy elfogadja az újdonságot, tudja képviselni, vagy nem. De azért néha belekényelmesedik az ember a munkájába.

Lenne erre kapacitás? Túlzsúfoltak a rendelők.

Szerintem meg lehetne oldani. Csak hinni kell benne. És tájékozódni.

Az én unokatesóm 74 éves. Mondta nekem, hogy figyelj, ha két hét alatt nem fogsz meghalni, én is csinálom. Mondtam, köszönöm a biztatást! Egy hónap múlva paleós lett. Már 14 kilót fogyott. És ő is él!

Tegnap beszélgettem egy labororvossal. Kérdezte milyen módszerrel váltok életmódot, mondtam, hogy paleo. Nem volt boldog! Igazából nem zavart, mert saját magamért csinálom, nem mások boldogságáért.

Meghallgattam a véleményét. Kicsit vitatkoztunk alapelvekről. Az viszont problémás volt. Sokkal nagyobb a természettudományos tudása, mint nekem. Ez természetes, hiszen ezt tanulta. Viszont a tapasztalat is nagy uraság! Ha én azt érzem, hogy ez nekem jó, akkor nehezen fogadom, ha elviekben nem jó. Ilyenkor nyilván azt hallgatom, hogy a nem jó része majd később érkezik, és akkor majd csúnyán elszomorodom. És idegesen vizslatom az infúziós kanülömet.

Erre két érvem akadt. Az első, hogy vannak olyan orvosok, akik szerint nem lesz belőle baj, és nehéz eldöntenem, hogy az orvosok közül melyik érti, és melyik nem is kapirgálja saját szakmája felső hámrétegét. A másik érvem kicsit gonoszkodóbb. Az orvostudomány ugyanis számos olyan csodás találmányt felsorakoztatott az idők folyamán, amiről később kiderült, hogy teljes baromság, sőt ártalmas. Persze tévedni emberi dolog! De ilyenkor talán belefér a nagyobb alázat, és az elgondolkodás az új lehetőségekről. Az utólagos bocsánatkérést az elhibázott módszerekért, ártalmas gyógyszerekért már meg sem említem.

Elhatároztam, hogy felmerülő kérdéseimet minél sokszínűbb szakértőgárdának fogom feltenni. Nincs annál nevetségesebb, mikor valaki csak kántálja a saját véleményét, és a másik gondolatait elereszti a füle mellett.

Ebben a szellemben mentem tegnap délután a Déli pályaudvarra. Jegyet vásároltam Dunaújvárosba, ahol egy érdekes paleo történetnek szeretnék a nyomába eredni. Hamarosan meg is írom a tapasztalataimat. De addig is jöjjön egy kis bemutató saját ügyességemből.

Érdekes, hogy a MÁV milyen ügyesen megoldja, hogy permanens legyen a sorban ácsorgás. Hétvége közeledtével legalább 10 pénztár dolgozik, de így is kell 10 percet csigavonalban küzdeni egy jegyért. Hétköznapokon, holtidőben csak 2-3 pénztár üzemel. Nagyjából ugyanannyi idő kell egy bilétához. Szerintem hétköznapokon este 9 után be fogják vezetni, hogy az állomáson fel kell ismerni az inkognitóban tébláboló jegyárusító hölgyet. Aki ügyesen kérdez, és csőbe húzza a folyamatosan tagadó, magát egyszerű utasnak kiadó nénit, az jeggyel gazdagodik. Mennyit nevetnénk mi, utasok!

Gondos voltam, előbb jöttem. Még időm is maradt. Megéheztem. Találtam sok-sok pékséget, egy kínait, meg egy zöldségest. Miután pékárut nem eszem, a rágcsálóhúsra meg még nem vagyok felkészülve (ez csak vicc, gondolom én), a gyümölcsevés mellett döntöttem. Vettem egy szép fürt szőlőt, majd megkérdeztem az eladót, hol tudom megmosni. Minden második sínpár között találok csapot, közölte. És igaza volt. Nem volt szép a csap, de én sem vagyok egy Alain Delon. Szőlőt ki a nejlonból, odaléptem, megnyitottam. Semmi. Megtekertem. Semmi. Kis csipcsep. Jól megtekertem. Ekkor kizúdult a víz, keresztülcsapott a jól tervezett káván, és olyan szinten eláztatott, hogy a nadrágszáramból folyt a lé. Az idő jó, alig káromkodtam egy percig. A vonatra fel kellett szállnom. Az emberek kissé furcsán néztek, ahogy becuppogtam a vagonba. Miután úgy néztem ki, mint egy öngyilkosjelölt, akinek a Duna sem elég mély, igyekeztem vidám fejet vágni. Majd utaztam cirka másfél órát.

És íme, Dunaújváros pályaudvarának épülete. Mikor letelefonoztam, egyszerre elém kerekedett egy női személy. „Engem is lefotózott?” Ezt kérdezte. Azt gondolom, hogy nem – válaszoltam. „Akkor jó”, mondta, de nem volt meggyőzve, miközben továbbhaladt. Néha eszembe jut, hogy mi lett volna, ha azt mondom, hogy hát… elképzelhető, hogy belecsalinkázott a képembe. Akkor kitépte volna a kezemből a telefonom, és rituálisan ugrált volna rajta három percig?

Erről eszembe jutott egy jó kis történet. Sok-sok éve már annak, hogy egy remek grafikai stúdióban kerestem a kenyerem. Akkoriban éppen ott készült a magyar Playboy. És jött a nagy sláger: Zalatnay Sarolta, aki nem volt éppen apáca. Az újság elkészült, az emberek megvették. A sztorinak itt vége is lenne, ha nem kapunk egy telefont. Miszerint jön egy biztonsági őr, és előtte semmisítsük meg az eredeti fotókat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nálunk a fotókat bárki is retusálta, dehogy! De valamiért mégis megjelent egy szimpatikus, elég erős úr! Még mindig emlékszem a retusőr kolléga fáradt arcára, kikerekedett szemére, amint megpróbálta elmagyarázni: „Uram, én itt maga előtt a kukába húzom az összes képet. De miből gondolja, hogy nem mentettem el másik 10 gépre ugyanezeket a képeket? Vagy nem vittem haza valamilyen hordozón? Az érkező azonban feladatot teljesített… „Kidobta a képeket?” Teljesen kidobtam! Viszontlátásra! És elment.

Na abbahagyom a szócséplést. A lényeg: hamarosan érkezem egy nagyon izgalmas dunaújvárosi paleo-történettel.

Köszönöm az előző írásodat. Nem tudtam, hogy gondjaid vannak a bal és jobb oldal meghatározásával. Másoknak is van ezzel problémája.

Tegnap láttam erről egy testépítős videót, de mire megmutattam volna, leszedték. A Dunakanyar kupán keresik a versenyzők a fordulási irányt, de nem találják.

Erről eszembe jut, hogy egyszer én is voltam testépítő versenyen, fel is léptem, de műsorvezetői minőségben. Ámulat, csak ezt tudom mondani. Tudtad, hogy az összes falat szemmagasságig beborítják nejlonnal, hogy a narancssárgára festett testépítő urak nehogy összepiszkolhassák? Ahogy sétálsz a nejlonos falak mellett, mindenről folyik a narancsos lé. Nagyon guszta. És azt tudtad, hogy a testépítők átlagmagassága vetekszik az enyémmel? Erről persze van egy elméletem, hogy alacsony férfiak miért kezdik el az izmaikat hatalmasra növeszteni. Ott álltam a színpad szélén, vártam, mikor kerülök ismét sorra, és mellettem állt egy szőke testépítő. Nézegettem az izmait, mert közelről egészen fura élmény. Aztán a szemem a bicepszére siklott és ott ragadt. Képzeld, egy háromszög (!) alakú izom állt ki belőle. Gondoltam is, ez nem lehet teljesen normális. Majd a szemem a bokájára tévedt, ami teljesen ödémás állapotban volt. Nem sokkal később elvitték a mentők. De azért jól sikerült a verseny.

Ahogy azt már többször jeleztem, szerintem neked isteni lenne egy jól irányzott ajurvédás kezelés az arcüreg problémáidra. Egy kis forró olaj bele, és minden rendbejön. Meg kell tanulnod nem ellenállni.

Na jó, nem pontosan így zajlik, hanem valahogy így: gyógyolajos fejmasszázst kapsz, ami ellazítja a lerakódásokat, aztán jön egy kis gyógynövényes gőz, meg speckó orrcsepp, és tárárárá, kitisztultak az üregek. Hát nem jobb ez, mint valami szteroidos rémálom, aminek ki tudja hány és mikor keletkező mellékhatása is lehet?

Addig is, amíg nem bírlak meggyőzni, hogy ez a módszer is ér egy próbát, szépen kérlek, ne add fel a jógát, mert egy idő után el fogsz csodálkozni, ígérem. De tényleg. Szuper lesz!

Drága Panna, én már régen tudom, hogy te nem fogsz paleolit módon táplálkozni. Nem szereted az elveit. Meg a sok húst. De nem is baj. Biztos vagyok abban, hogy az egészségig nem csak egy út vezet. Bár az elvakult hívek szeretik ezt elhitetni magukkal. De mit csinálhatnánk azokkal, akik viszolyognak a hústól? Azok így jártak? Most azonnal szeressék meg, vagy irány a levesbe? Nem hiszem, hogy így működnek a dolgok…

Most először a lelki épülésemről fogok neked mesélni, aztán a testiről. Nem lesz mindig vidám. Csak tanulságos.

A héten elmentem a World Press Photo kiállításra. Az év legjobb sajtófotóit végignézni elgondolkodtató élvezet. Először is megmutatom a kedvencem.

A képen egy harckocsigránát csapódik a falba. Nem tudom mi történik az emberekkel. De a kép mindenképpen iszonyatos. Érzed a légnyomást. Ahogy szétrepülnek a vakolatdarabok. A repeszek. Aki egy ilyen képet lát, átérzi, hogy milyen lehet a háború. Minden politikus elé kéne tenni, mielőtt még valamilyen homályos cél érdekében a harctérre küldi az embereket.

És ez milyen? Ez a pasi, aki birkát visz a vásárra?

Az atléta, aki harcol a rákkal? Mennyire kifejező, nem?

No és a civil témák. Amikor a gyerekember valami kocsiba pakol plüss- vagy igazi állatokat, aztán veszettül rohan velük végig a kerten, az utcán. A nővéremnek volt egy játék babakocsija. Én abba pakoltam bele a nyulunkat, aztán iszkiri. Én élveztem, és a nyúl sem kiabált! Szerintem ennyit mondott magában: „Csak ennyit tudsz Öcsém? Hát ez karcsú!”

Valahol Afrikában az emberek keresik a tengerparton a térerőt! Mert ott van elbújva, az tuti!

Ezek a hangulatok már egy kísérő kiállításról származnak. Peter Turnley fotográfus Párizsban elkövetett fekete-fehér képei igazi hétköznapi csodák.

Ennyit a fotókiállításról. Bár azt még megjegyzem, hogy vannak nehezen elviselhető képek is. Amikor halottakról készítenek szuperközelieket. Nem tudom. Nem tudom, hogy mennyit számít a kegyelet. Nekem egy kicsit többet, mint némely kép alkotójának. Talán még a fontos tartalmakat is felülírja.

Ez már a Vasúttörténeti Park. Hétvégén vittem el a legkisebb fiamat. Az ember bemegy, és egyből ennyi gőzös jobbról. Vagy balról, bocs!

Ez itt a kormányzati vonat. Annak is a kormányműve. Képzeld, mivel 51-ben készült el, utazhatott vele Rákosi Mátyás és Kádár János is. Minden bőr benne, már amin ülni és feküdni lehet. Némely kabinhoz zuhanyzó és wc is dukál. Kádárról köztudott volt, hogy nem szeretett repülni, ha lehetett vonattal indult tárgyalni... Egy kis családi színes tőlem. Anyai nagyapám a vasútnál dolgozott Erdélyben, és két nagybátyám is ezt a szép pályát választotta. Egyiküknek egy ideig az a tisztesség jutott, hogy Kádár János vonata előtt mehetett egy mozdonnyal. Hogyha valakinek eszébe jutna a levegőbe küldeni Kádár elvtársat, ezt ne tehesse meg. De mivel erre senki sem készült, a nagybátyám még most is él és virul, az Isten éltesse!

Egy bitang sínautó.

Ez pedig már a hétvégi programról egy kép. Vasútmodell kiállítás! Te figyelj, ez egy igazi hobby! Egy őrület! Szerintem milliókat költenek el ezek az emberek sínekre, épületekre, élethű vonatokra és állomásokra. Van olyan vasútmodell klub, amit vitéz Lőcsei Dezső vezet. Milyen jó ez már! Egy igazi nemes készíti a szovjet, totálisan élethű maketteket. És vannak a klubnak tagjai, meg tagjelöltjei. Nem lehet csak úgy valaki vasútmodell klubtag. Meg kell dolgozni érte!

A Vasúttörténeti Park remek dolog. Csak egy dolog zavart. A vonatok többségébe nem lehetett bemenni. Le voltak zárva. És egy vasutas egyenruhás úr el is magyarázta nekem, hogy azért teszik ezt, hogy a drága látogatók ne lopkodják szét a vonatokat. Nem tudom! Szomorú vagyok, ha ez igaz! És az is elszomorít, hogy ez az úr nekem a látogatónak magyarázta el, hogy azért nem mehetek be, mert nem bíznak bennem. Mindent értek, de szomorú, és van ebben valami méltatlan.

Most pedig jöjjön a testi-lelki épülés beszámoló. Tegnap életemben először elmentem jógázni. Teljesen kikészültem! Ezek a pozíciók, ha komolyan veszed, és megpróbálod megcsinálni őket, borzalmasan nehezek. Pedig én jóga terápiára mentem, tehát semmi egykezes fekvőtámasz, kicsavart pózok. Egyszerű feladatok és nyújtások. Mégis dőlt rólam a víz, mintha dézsából öntenék, és néha úgy remegtek az izmaim, hogy alig tudtam megtartani a pozíciókat. Vagy nem is tudtam. Néhányan azt mondták, hogy a jóga nem lesz nekem való. Túl lassú, semmi dinamika! Lehet! De ahhoz, hogy fanyaloghassak, kis levegőre lett volna szükségem.

A videón a hosszú copfos lány Akarsini, a jógatanárom. Nyugodt és segítőkész. Odajön, beigazítja a pozíciókat. Néha rám néz: nem tudnád kicsit előrébb tenni a jobb lábad? Próbálom, nem megy. „Semmi gond, majd legközelebb” – mosolyog Akarsini. Nem haragszik, de láthatóan nem érti. Hogyan lehet valaki ennyire kötött? Azért feldolgozza. Sok a tanítvány, a többiek ügyesebbek. Legalább utálna! Egy mosolygó gyilkos, a mindenségit neki!

A  jobb fülem totál be van dugulva. Mindig gondom van az arc- és közeli üregekkel. Valami mindig begyullad! Úgyhogy kicsit nehézkesen hallok. Ő viszont halkan beszél, és zene is zümmög. Szájról olvasok sokszor. Aztán lekapcsolja a villanyt. Relaxálunk. Egy virágos mezőn lehetünk, ahol én ellazítom egymás után a tagjaim, de semmit nem hallok belőle. Ettől kissé befeszülök, főleg az arcizmom ráng, bár biztosan nem ez a cél. Semmi baj, vettem fokhagymát, előkapom a népi módszert. Meg kell a gerezdet pucolni, és éjszakára bele a fülbe. Lekötni. Reggelre egészen biztosan büdös a füled. De ha kitartó vagy, akkor a gyógyulás sem késhet sokáig. Annyit írtam, a végére értél?

Akkor a végére egy jó tanács. Ha trendi akarsz lenni, használj csiganyálat. Lefotóztam, mert nem hittem el. Egyszer meztelen talppal beleléptem egy hasonlóan meztelen csigába. Alig tudtam talpon maradni, és napokig sutultam a talpam, hogy lejöjjön a csiganyál. Mondjuk a csiga sem mosolygott többet. Nem is tudom, mosolyognak a csigák?