Drága Panna, én már régen tudom, hogy te nem fogsz paleolit módon táplálkozni. Nem szereted az elveit. Meg a sok húst. De nem is baj. Biztos vagyok abban, hogy az egészségig nem csak egy út vezet. Bár az elvakult hívek szeretik ezt elhitetni magukkal. De mit csinálhatnánk azokkal, akik viszolyognak a hústól? Azok így jártak? Most azonnal szeressék meg, vagy irány a levesbe? Nem hiszem, hogy így működnek a dolgok…
Most először a lelki épülésemről fogok neked mesélni, aztán a testiről. Nem lesz mindig vidám. Csak tanulságos.
A héten elmentem a World Press Photo kiállításra. Az év legjobb sajtófotóit végignézni elgondolkodtató élvezet. Először is megmutatom a kedvencem.
A képen egy harckocsigránát csapódik a falba. Nem tudom mi történik az emberekkel. De a kép mindenképpen iszonyatos. Érzed a légnyomást. Ahogy szétrepülnek a vakolatdarabok. A repeszek. Aki egy ilyen képet lát, átérzi, hogy milyen lehet a háború. Minden politikus elé kéne tenni, mielőtt még valamilyen homályos cél érdekében a harctérre küldi az embereket.
És ez milyen? Ez a pasi, aki birkát visz a vásárra?
Az atléta, aki harcol a rákkal? Mennyire kifejező, nem?
No és a civil témák. Amikor a gyerekember valami kocsiba pakol plüss- vagy igazi állatokat, aztán veszettül rohan velük végig a kerten, az utcán. A nővéremnek volt egy játék babakocsija. Én abba pakoltam bele a nyulunkat, aztán iszkiri. Én élveztem, és a nyúl sem kiabált! Szerintem ennyit mondott magában: „Csak ennyit tudsz Öcsém? Hát ez karcsú!”
Valahol Afrikában az emberek keresik a tengerparton a térerőt! Mert ott van elbújva, az tuti!
Ezek a hangulatok már egy kísérő kiállításról származnak. Peter Turnley fotográfus Párizsban elkövetett fekete-fehér képei igazi hétköznapi csodák.
Ennyit a fotókiállításról. Bár azt még megjegyzem, hogy vannak nehezen elviselhető képek is. Amikor halottakról készítenek szuperközelieket. Nem tudom. Nem tudom, hogy mennyit számít a kegyelet. Nekem egy kicsit többet, mint némely kép alkotójának. Talán még a fontos tartalmakat is felülírja.
Ez már a Vasúttörténeti Park. Hétvégén vittem el a legkisebb fiamat. Az ember bemegy, és egyből ennyi gőzös jobbról. Vagy balról, bocs!
Ez itt a kormányzati vonat. Annak is a kormányműve. Képzeld, mivel 51-ben készült el, utazhatott vele Rákosi Mátyás és Kádár János is. Minden bőr benne, már amin ülni és feküdni lehet. Némely kabinhoz zuhanyzó és wc is dukál. Kádárról köztudott volt, hogy nem szeretett repülni, ha lehetett vonattal indult tárgyalni... Egy kis családi színes tőlem. Anyai nagyapám a vasútnál dolgozott Erdélyben, és két nagybátyám is ezt a szép pályát választotta. Egyiküknek egy ideig az a tisztesség jutott, hogy Kádár János vonata előtt mehetett egy mozdonnyal. Hogyha valakinek eszébe jutna a levegőbe küldeni Kádár elvtársat, ezt ne tehesse meg. De mivel erre senki sem készült, a nagybátyám még most is él és virul, az Isten éltesse!
Egy bitang sínautó.
Ez pedig már a hétvégi programról egy kép. Vasútmodell kiállítás! Te figyelj, ez egy igazi hobby! Egy őrület! Szerintem milliókat költenek el ezek az emberek sínekre, épületekre, élethű vonatokra és állomásokra. Van olyan vasútmodell klub, amit vitéz Lőcsei Dezső vezet. Milyen jó ez már! Egy igazi nemes készíti a szovjet, totálisan élethű maketteket. És vannak a klubnak tagjai, meg tagjelöltjei. Nem lehet csak úgy valaki vasútmodell klubtag. Meg kell dolgozni érte!
A Vasúttörténeti Park remek dolog. Csak egy dolog zavart. A vonatok többségébe nem lehetett bemenni. Le voltak zárva. És egy vasutas egyenruhás úr el is magyarázta nekem, hogy azért teszik ezt, hogy a drága látogatók ne lopkodják szét a vonatokat. Nem tudom! Szomorú vagyok, ha ez igaz! És az is elszomorít, hogy ez az úr nekem a látogatónak magyarázta el, hogy azért nem mehetek be, mert nem bíznak bennem. Mindent értek, de szomorú, és van ebben valami méltatlan.
Most pedig jöjjön a testi-lelki épülés beszámoló. Tegnap életemben először elmentem jógázni. Teljesen kikészültem! Ezek a pozíciók, ha komolyan veszed, és megpróbálod megcsinálni őket, borzalmasan nehezek. Pedig én jóga terápiára mentem, tehát semmi egykezes fekvőtámasz, kicsavart pózok. Egyszerű feladatok és nyújtások. Mégis dőlt rólam a víz, mintha dézsából öntenék, és néha úgy remegtek az izmaim, hogy alig tudtam megtartani a pozíciókat. Vagy nem is tudtam. Néhányan azt mondták, hogy a jóga nem lesz nekem való. Túl lassú, semmi dinamika! Lehet! De ahhoz, hogy fanyaloghassak, kis levegőre lett volna szükségem.
A videón a hosszú copfos lány Akarsini, a jógatanárom. Nyugodt és segítőkész. Odajön, beigazítja a pozíciókat. Néha rám néz: nem tudnád kicsit előrébb tenni a jobb lábad? Próbálom, nem megy. „Semmi gond, majd legközelebb” – mosolyog Akarsini. Nem haragszik, de láthatóan nem érti. Hogyan lehet valaki ennyire kötött? Azért feldolgozza. Sok a tanítvány, a többiek ügyesebbek. Legalább utálna! Egy mosolygó gyilkos, a mindenségit neki!
A jobb fülem totál be van dugulva. Mindig gondom van az arc- és közeli üregekkel. Valami mindig begyullad! Úgyhogy kicsit nehézkesen hallok. Ő viszont halkan beszél, és zene is zümmög. Szájról olvasok sokszor. Aztán lekapcsolja a villanyt. Relaxálunk. Egy virágos mezőn lehetünk, ahol én ellazítom egymás után a tagjaim, de semmit nem hallok belőle. Ettől kissé befeszülök, főleg az arcizmom ráng, bár biztosan nem ez a cél. Semmi baj, vettem fokhagymát, előkapom a népi módszert. Meg kell a gerezdet pucolni, és éjszakára bele a fülbe. Lekötni. Reggelre egészen biztosan büdös a füled. De ha kitartó vagy, akkor a gyógyulás sem késhet sokáig. Annyit írtam, a végére értél?
Akkor a végére egy jó tanács. Ha trendi akarsz lenni, használj csiganyálat. Lefotóztam, mert nem hittem el. Egyszer meztelen talppal beleléptem egy hasonlóan meztelen csigába. Alig tudtam talpon maradni, és napokig sutultam a talpam, hogy lejöjjön a csiganyál. Mondjuk a csiga sem mosolygott többet. Nem is tudom, mosolyognak a csigák?