HTML

Páros Kintorna

Ez egy egészségblog. Mi ketten - Balázsy Panna és Gellért Gábor - eldöntöttük, hogy rendbe rakjuk magunkat testileg-lelkileg. És megmutatjuk, hogy ez kortól és állapottól függetlenül lehetséges.

 

mozgás   étkezés   helyreállítás   hagyományos   alter   más

Ha két hét alatt nem fogsz meghalni, én is elkezdem!

2014.10.19. 10:42 :: GGazigazi

Most pedig jöjjön a beszámoló. Egy belgyógyász doktornővel találkoztam, aki úgy paleózik, hogy tudja is, mit csinál. Tehát nem csak elfogad valamit, amit megtalált leírva valahová, hanem tanult 10-12 évig, és ezzel a megalapozott háttértudással döntött úgy, hogy paleolit táplálkozással segít kettes típusú cukorbetegségén. A házában látott engem vendégül. 

Két év fél éve halt meg a férjem. Minden jött. Peacemaker lett beültetve, inzulinos diabéteszes lettem. Tüdőrákot diagnosztizáltak nálam, ami később zsírdaganatnak bizonyult. Megműtöttek, kiderült, kicsit megnyugodtam.

Úgy tudta, hogy tüdőrák?

Igen. A kolléganőm mondta a folyosón. De mindegy, már elmúlt. Megvolt a megfelelő stressz. A cukorbetegségen nem is csodálkoztam. Szükségszerű volt, hogy jöjjön.

Az inzulinmennyiségem  64 egység analóg inzulin volt. Naponta tízszer böktem magam. Négy inzulin, főétkezések előtt-után vércukormeghatározás. A végére már olyan voltam, mint a halasi csipke. A súlyom meredeken elindult felfelé. Pedig gyönyörűek voltak a vércukraim. Egyértelmű volt, hogy nem diétahiba. Inzulin mellett nem lehet fogyni.

Fájt lábam, fulladtam, a végén már elértem a 108 kilót. Itt telt be a pohár. Segítséget hiába kértem. Orvos létemre jött az internet. Fogyókúrákat kerestem. Rábukkantam a paleóra. Akkor paleós embert kezdtem keresni. Ez lett Tóth Csaba. Írtam neki egy mail-t, hogy az isten áldja meg, segítsen, mert én már nem bírom. Mondta, hogy persze, találkozzunk, segít. Felmentem Budapestre, megbeszéltük a dolgokat. Felépített ketogén paleolit diétát javasolt nekem. Elfogadtam, visszamentem. Hetente telefonon konzultáltunk. Közben én megcsináltattam a kért vizsgálatokat, jól mentek a dolgok.

Mit szólt ehhez a régi kezelőorvosa?

Két alkalommal jártam ezt követően a diabetológián. Az első alkalommal mondta a kollégám, hogy ő ehhez nem adja a nevét. Mondtam neki, hogy semmi gond, nem is kell. Mondta, hogy nem hisz benne, mondtam, hogy semmi baj, én hiszek, és az nekem elég. Megkérdeztem: „akarsz még látni ezek után?”. Persze. Na, akkor jó. Adott egy laborpapírt, három hónap múlva találkozunk. A héten telt le a három hónap. Odamegyek. Még a köszönésen sem vagyunk túl, már elkezdi.” Ez szörnyű! Az értékeid folyamatosan romlanak!” Mondom neki, te figyelj, nézd meg még egyszer, nem romlanak. Talán a vércukor meg a koleszterin kicsit magasabb, de ezek az értékek sem extrémek, átalakulás alatt vannak. Kifakad: „ő ezt nem bírja, nem tudja csinálni velem. Te sem fogadtad jól, amikor még dolgoztál, ha valaki nem tartotta be az utasításaid.” Ne jöjjek többet? "Csak akkor, ha hajlandó vagy az inzulint újra beadni magadnak.” Hát erre nagyon kevés az esély. Így ért véget a gyógyulási kalandom saját kórházamban.

És hogy van most?

Nézze, én nagyon rendesen csinálom. 27 kilóval vagyok könnyebb.

Hogy néz ki egy étkezés?

Reggel egy kis kolbászdarab, vagy sült hús. 4-5 dkg. Ugyanekkora szalonnát sütök. Mellé ettem egy tojást, de mostanában ezt néha elhagyom. Néha próbáltam egyezkedni Csabával, de egy ideig nem engedett. Azt mondta most még semmilyen lazulás nem fér bele. Időnként azt gondoltam magamban: „nem tudom, hogy te ezt csinálod vagy nem, de remélem!”

Ebéd?

Csülökpörköltöt főztem, vagy székelykáposztát, és abból 5-6 deka. Amikor már engedett Csaba savanyúságot enni, az nagy ünnep volt. Persze csak sóval, ecettel készültet. Van egy bejáratott emberem a piacon, hozzá járok.

Szeptemberben voltam fent Csabánál, mert meg akart nézni. Mikor meglátott, úgy láttam elégedett a változással. De mondjuk azt a szót, hogy jó, vagy mondjuk „ez igen!”, soha ki nem ejtené a száján. Biztosan azt gondolja, hogy elbíznám magam. Pedig nem! Viszont annyit mondott, hogy most már lehet egy kis zöldség. Az sem dicséret, de annak vettem.

Vacsora?

Az elején még vacsoráztam. Aztán már nem voltam éhes, akkor nem vacsoráztam.

És az inzulint hogyan hagyta abba?

Egyik napról a másikra. Eltettem a tűimet.

Elvonási tünetek?

Semmi. A barátnőm meg a keresztlányom minden reggel felhívtak. „Nem voltál rosszul?” Nem voltam. Amíg inzulint használtam sokszor volt hipoglikémiám. Leesett a vércukrom, de kettesre.  Még az volt a szerencsém, hogy otthon vagyok a témában. A paleo mellett soha a büdös életben semmi. Megszűntek a lábfájásaim, fulladásaim. Május óta egy deka inzulint nem vettem be.

Mi volt az érték, ami kiverte a biztosítékot a diabetológusnál?

8,8-as volt a hemoglobin a1c átlagom a három hónap alatt.

És mikortól kell inzulin?

9-től kell. De azt nem akarja megérteni a diabetológus kolléga, hogy ezt az értéket inzulin és tabletta nélkül értem el. Menni fog ez még lefelé. 7-ig kell levinni. Arra tartok.

Elmondom magának, mit nem értek. Maga 6 évig koptatta az iskolapadot, hogy kitanulja az orvos mesterséget…

…Utána még négy és fél évig szakosodtam belgyógyászatra. Aztán továbbképzések, vizsgák, ahogy illik.

És akkor jön ez a paleo. Első hangzásra kuruzslásnak tűnhet egy orvosnak…

Pedig nem az. Tudja jó dolog az elmélet. De azért az első a tapasztalás. Ha én ledobok 5 hónap alatt 27 kilót… közérzetem, energiám duplája az inzulinos korszakomnak… Mit mondjak erre? Persze végigolvastam én mindent, ami szakmai anyagot találtam. Kerestem a hibapontot. De egyelőre nincsen. C teszttel lehet megállapítani, hogy a hasnyálmirigy mennyi inzulint termel. Megcsináltattam, mielőtt elkezdtem. 0,7-es volt. Most 2,6. Ez a normál tartomány. Lenyomták a saját termelésemet. Közben a feedback mechanizmus alapján meredeken nőtt a súlyom.

Egy orvos számára is érvek lehetnek ezek...

Megtudtam, hogy az egyik kolléganőm is paleózik. Csak nem verte nagydobra. Kétszáz egység inzulinon volt. Most már nélküle van ő is. Csak egy ideig hallgatott, nem kereste a konfliktusokat. Most már egy paleó oldalt vezet. Tanácsokat ad. Nagyon örülök neki!

Azért ezek meggyőző dolgok. Tudja engem elég sok ember ismer. Megállítanak az utcán: „doktornő, mi történt? De jól néz ki!” Persze nem rejtem véka alá, hogy paleózom. Már előre röhögök, amikor ezek az emberek majd elmennek a diabetológus kollégámhoz, hogy ők paleózni akarnak, segítsen.

Igen, mert nagy a felelősség. Mi van, ha valakinél beüt a baj?

Telefonálni gyorsan, és az orvosnak ugrani kell. Ezt nem szabad egyedül, kontroll nélkül csinálni. Ezért kerestem meg a Csabát! Ezt egy diabetológus is meg tudná csinálni. Ha a józan eszére hallgatna. És lenne ahhoz bátorsága, hogy az állandó odafigyelést bevállalja. Csaba jelezte, hogy ha bármi furcsát érzek, azonnal hívjam. Fáradékonyság, szédülések, hasmenés. Itt nem lehet viccelni.

A diabetológián az ember megkapja három hónapra a laborpapírját. Mérni kell étkezés előtt-után. Három hónap után meg kell jelenni a rendelésen. Megnézik. Jó, akkor kell még két egység inzulin. Vagy most nem kell, olyan is van. Újra három hónap laborpapír. Viszontlátásra! Nem történik semmi. Azért ez jóval egyszerűbb. A felelősség meg semmi. És tudom, hogy itt elsősorban nem a felelősségről szól a dolog, hanem arról, hogy elfogadja az újdonságot, tudja képviselni, vagy nem. De azért néha belekényelmesedik az ember a munkájába.

Lenne erre kapacitás? Túlzsúfoltak a rendelők.

Szerintem meg lehetne oldani. Csak hinni kell benne. És tájékozódni.

Az én unokatesóm 74 éves. Mondta nekem, hogy figyelj, ha két hét alatt nem fogsz meghalni, én is csinálom. Mondtam, köszönöm a biztatást! Egy hónap múlva paleós lett. Már 14 kilót fogyott. És ő is él!

3 komment

Címkék: táplálkozás cukorbetegség egészség fogyókúra inzulin életmódváltás paleolit ketogén

A bejegyzés trackback címe:

https://paroskintorna.blog.hu/api/trackback/id/tr816775745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2014.10.19. 13:36:22

Én is orvos vagyok, 60 éves, másfél éve cukorbeteg, és csak paleo-ketogén diétával vagyok egyensúlyban.
Minden leletem normális, nem volt fehérjemérgezésem, jók a vesefunkcióim és a vérzsírprofilom.
És magasról teszek a NEM MŰKÖDŐ diabetológiai protokollokra, ugyanis a paleo kontrollálható módon működik. AZ empíria pedig mindig legyűri az agyatlan skolasztikát.

Ma szalonnát és tojásSÁRGÁJÁT sütöttem, a fehérje nem kell, a zsír/fehérje arány a tojássárgájában ideális. 2:1-hez.

Ebédre natúr sült tarja volt.

A postprandiális vércukrom most 5.9 mmol/liter.

Miért is kellene ehhez Meforal? Inzulin?

Gyógyszer csak azoknak kell akiket a diabetológus napi 160 gr CH elfogyasztására biztat, és EMIATT persze már orvosságot lehet felírni.:-)

Noormális?

ecch 2014.10.22. 22:38:05

4,7 mmol/liter
-43kg egy év alatt, azóta 3-at ment még le 5 hónap alatt, tehát totál belassult, felvette az ideális súlyom.

repülő mókus 2015.02.03. 15:28:48

Hogy lehet egy nap 64 egység inzulint benyomni? az iszonyú mennyiség... egy ampullában 300 egység van, és 10 ampulla egy dobozban. én egy év alatt sem használtam el egy doboz ampullát....
süti beállítások módosítása