Páros Kintorna

Gábor, most pont ezen a szép, napsütötte, kellemesen tavaszias napon kell ilyeneket írnod nekem?

Most arra késztetsz, hogy bevalljam, voltam én is ilyen felmérés izén. A súlyom nem akkora gáz, de az izom-zsír arányt jól sejtettem - maradjunk annyiban, hogy meg kéne fordítanom a két számot. Sajnos, nem vagyok varázsló, ezért dolgozni kell rajta. 

De hogyan és mikor?

Már így is korán kelek. Ne kérd, hogy fél órával még korábban. Nagyon szeretek aludni. Lustálkodni még jobban. Estefelé, amikor végre hazatalálunk, már olyan de olyan fáradt vagyok... Madonna megmondta, hogy akármilyen fáradt, edz egy csöppet és utána sokkal jobban lesz. Vannak nekem is ilyen élményfoszlányaim, de kopnak. Marad a hétvége. Akkor viszont takarítani kell, végre rendes ebédet főzni, szülőket látogatni, talán színházba eljutni. Megfogadom, hétfőtől! Aztán kezdődik a fent említett körforgás, újra és újra. Azért néha előveszem Cindy-t és Ali-t, és tornázom a tévé előtt. Pedig utálok a tévének tornázni. Sokkal jobb lenne csapatban. De csapatban edzeni alsó hangon is három órás elfoglaltság. Elmenni a helyre, átöltözni, egy órás edzés, aztán zuhany, lassú felöltözés, megint utazás. Nagyon faksznis.

Én is kaptam étrendi naplót. Kicsit kitöltöttem, de rájöttem, azért egészen könnyen megy a felejtés, hogy nehogy rögtön hazugságnak nevezzem, amit nem írok bele. Olyan gyorsan betelt volna az oldal :) 

Mondom valami pozitívat is. Soha nem szállok liftbe, akárhányadikra is kell menni (bár most hétvégén meghívtak minket egy zsúrba, ami a tizediken van...), megmászom a lépcsőket. Szinte mindennap elviszem a kutyát sétálni. Csak néha eszem este is valami komolyabbat. Nem dohányzom. Nem drogozok. Csak néha iszom egy pohár bort. Reggel legtöbbször egy pohár langyos vizet iszom, egy egész citrom levével. 

Igazán nagyon rendes vagyok. Vagy nem.

Tudnod kell, hogy a nudli nagyon komoly súllyal kerül bele egy igazi étkezési naplóba. Így eszegessed azt a finom csemegét… Tudod hány kalória egy szép nagy adag nudli?

Először is kezdjük az étkezési napló meghatározásával. Ez egy középkori kínzóeszköz füzetformába préselve. A hóhér – más néven dietetikus – a kezedbe nyomja, és azt mondja, hogy ebbe írd bele az összes ételt, amit a nap folyamán magadhoz veszel.

Annak idején Tóth Tamás fogyókúrás orvos úgy tette fel nekem a kérdést: „Hányszor eszel naponta?” Mondtam neki „háromszor-négyszer, mikor hogy”. Erre ő… „na jó, de most tekintsük étkezésnek az összes olyan pillanatot, amikor ízt érzékelsz”. Tehát a vízen kívül minden étkezésnek minősül, amit a szádba veszel. „Így hányszor eszel?”. Fogalmam sem volt.

Pedig a helyzet a következő. Amikor valami ízes dolgot a szádba veszel, a tested megélénkül. Az emésztőrendszer elkezd fontoskodni, a gyomorsav molekuláknak érkezik az üzenet. „Hé srácok, meló lesz!” Azok elkezdenek pezsegni, mocorogni. Számukra tökmindegy, hogy egy háromfogásos ebéd érkezik, vagy csak egy szelet csoki. Aktivizálódnak. Ha mondjuk csak egy mentolos rágó került a szájba, talán vissza is üzennek a gyomorból. „Hé, ti ott fent, kérdezzétek meg a gazdát, hogy anyád jól van?” Legalábbis én így képzelem.

Térjünk vissza a témához. Reggel felébredek, kezembe kapom a naplót, és elkezdem a munkát. Iszom egy kávét. Beírom. Akkor már gyorsan eszem is, mert ha később teszem, akkor az külön tétel. Egy frászt fogok a dietetikusnak örömet okozni. Eszem egy szendvicset. Vajat kenek rá. Nem fogok margarint enni, ez van! Teszek a zsemlére egy szelet sonkát. Soványat! Meg egy szelet sajtot. Soványat! Egy kis salátalevéllel megbolondítom, és már eszem is. Úristen, de jó! Akkor most elindulok dolgozni. A zsebembe rakok egy almát, majd később megeszem, ha megéheztem. Milyen kár, hogy éhes vagyok! Úton munkába megeszem az almát. Kevés benne a kalória, nincs lelkiismeretfurdalásom. Azért ránézek az órámra, és beírom a telefonomba jegyzetnek. Ne sérüljön az étrendi naplóm belbecse! Beértem. Fáradt vagyok! Iszom egy kávét! Egy tejeset! Hú, de jó volt, felélénkültem! Előveszem az étrendi naplót. Ez a harmadik bejegyzés! A pontos idő 10:27 perc.

Szerintem ezeket a dietetikusokat biztosan egy helyen képzik az államvédelmisekkel. 11:20 perc. A szomszédos fűszeresnél egy szilvás croissant kezd el átordítozni a falon. „Gyere értem! Most jött be egy antipatikus, könyvelő külsejű ember. Meg akar venni! Ne hagyd! Teljes kiőrlésű lisztből sütöttek minimális cukorral. Reform konyha. Ne foglak hizlalni ígérem, csak gyere értem…” Azt hiszem átmegyek… De előtte az étrendi naplómat baleset fogja érni. Nem éppen most változom meg. Bevállalom.

Az étrendi naplóban az a legrosszabb, hogy ha hazudsz, te látod elsőnek. És még dokumentálod is. Komolyan mondom az étrendi napló az egyik legfontosabb fogyókúrás kellék. Mindenkinek javaslom, aki szereti rosszul érezni magát… És egészségessé akar válni. Töltöttél már ilyesmit?

Megértelek.

Szeretem a zöldséget meg a gyümölcsöt, de élek-halok a sült krumpliért, a finom rizsért, a ropogós kenyérért, meg a lisztes süteményekért. Ezért ma csináltam prézlis krumpli nudlit. Sokat. 

Nagyon nehéz lehetett csak húst meg zöldeket enni.

Ha nem lenne bonyolult, én egész nap zöldség és gyümölcsleveleket innék, frissen préselve. Azt se tudom, honnan szereznék búzafüvet, meg homoktövist. 

Majd ha gazdag hollywoodi producer leszel, akkor lesz házi séfed, aki megcsinálja a finomságokat.

Addig meg egyél sok salátát.

Megyek is, eszem még nudlit.

Akkor most elmondom a kapcsolatom a paleolit kultúrával… A paleolit étrendet sokra tartom, és sokat fogytam vele. De… nem igazán nekem való. Túl sok a nehezen elérhető alapanyag. Túl sok a számomra nehezen elkészíthető étel. Ami készen megvehető, az meg kissé borsos a tárcámnak.

Voltam annyira ügyes, hogy kora nyáron kezdtem el. Egymás után jöttek a friss gyümölcsök, zöldségek. A friss ízek boldoggá tesznek, és kicsordul a könnyem az első igazán finom cseresznyétől, az első szabadföldi epertől. Mondjuk az üvegházitól is, csak a csalódottságtól… Hogy mennyire utálom a lehalkított ízeket!

Kinga is támogatott, szerzett paleo recepteket, és készített néhány finom fogást. Meg is hatódtam. De azért sokszor csak „egyszerűen” paleóskodtam. Vagyis ettem a gyümölcsöket, zöldségeket, a húsokat és a salátákat. Bele lehet fáradni. Nekem legalábbis sikerült.

Azt gondolom, hogy annak való a paleo életmód, ahol a családban valakinek baromi sok ideje van arra, hogy az étkezéseket változatossá tegye. Egy másik valaki meg pakolja tele a zsebét pénzmaggal, hogy ezt meg is tehesse.

Összefoglalva: szeretem ezt az életmódot, de nekem nehezen megoldható. Azt érzem, hogy rengeteg jó van benne, de a hibapontjai is számosak. És mindig, mindenre van magyarázat, a hívek és az ellenzők oldalán is. Nehéz az ősételekkel példálózni, amikor semmit sem tudunk ezekről. Az összetételükről még kevesebbet. De biztos elég tartalmasak voltak. És nem láttak műtrágyát sem.

Még a honfoglalásról készített metszeteken sem azok az állatok szerepelnek, akikkel Árpád megérkezhetett. Ezek a képek több száz évvel később készültek, a festő – aki valószínűleg sosem járt a Kárpát-medencében – kiballagott az első faluba, és halhatatlanná tette, az első útjába kerülő német malacot, meg kecskét. Ilyeneket viszont szegény ősmagyarok nem láttak soha. Vagy a fene tudja.

Kivesszük az étrendből a rizst, az nem ősi étel, pedig elég régi népek fogyasztják sok ezer éve. Viszont elmondjuk, hogy náluk is csökken a fogyasztása. Ez nyilván igaz, de hogy bizonyíték lenne, és attól élne a sok japán sokáig, mert egyre kevesebb rizst tol a szervezetébe, azt tagadnám.

Az ellenzői azt mondják, hogy a paleósoknak majd jönnek a hiánybetegségek, csak még nem telt el annyi idő, hogy megjelenjenek. Ez is elképzelhető! Egyik oldalon sincs bizonyíték.

Nem akarok már paleo lenni. Az én életvitelemmel nem életszerű. De egészséges akarok lenni a saját életemben. És tudom, hogy ez lehetséges! Ez egy hosszú eszmefuttatás… majd folytatom! 

Drága Panna!

Természetesen írni fogok a felvetéseidre néhány keresetlen gondolatot, de most hétvége éjszaka van, és találtam egy témába vágó, remek klipet. A dal címe magába foglalja a túlsúlyt, bár nem utal semmiféle rossz közérzetre. Az előadó az én drága apám kedvenc zenekara. Mondjuk nem ez a dal volt a kedvence, hanem a "Fűrész". Húzd meg jobban, menjen a munka, aki itt van mindenki húzza"! Igazi szocialista induló volt, biztosan emlékszel rá.

És a mellvéden ott feszít a kor egyik ikonja, az "Ezredes", vagyis a tündöklő tehetségű Révész Sándor. A sztár mögött pedig feltűnik a színészi játék maximumát nyújtó Generál együttes, akik a Keleti pályaudvar csodáját teszik feledhetetlenné az utókor számára. Jó szórakozást hozzá!

Örülök, hogy kihúztad a fejed a homokból. 

Emlékszem, pár éve megtetted már ugyanezt. Szokatlan elszántsággal. És minden nappal soványabb lettél, a végén olyan sovány, hogy kétszer kellett rád nézni, hogy megismerjünk. Lecserélted a ruhatárad. Sokkal kisebb méretekben jártál, láthatóan büszkén. 

Aztán hirtelen abbamaradt a paleo étrend, megint előjött a kenyér, a tészta, a süti. És lassan megint előkotortad a szekrényből a régi ruhákat.

A kérdés ott lebeg a levegőben: mi kell ahhoz, hogy a fogyás után megmaradjon ez az állapot?

Folyamatos kitartás? Életünk végéig? Ez szörnyen hangzik. Erősnek lenni, a leggyengébb percekben is...

Erről Oprah jut eszembe. Talán ebben lehet némi igazság.

Sokáig szenvedett, a súlya jojóként ment fel és le. Gyorsan. A világ pedig figyelte minden rezdülését. Egészen addig, míg el nem fogadta, hogy ő nem egy nádszálkarcsú modell, hanem önmaga. Nem a húszéves önmaga, hanem az éppen esedékes kora. Ma is sokat sportol, vigyáz magára, de legalább 80 kiló, talán több. A lényeg, hogy önmaga lett és láthatóan jól érzi magát a bőrében.

Te hogyan tudnád mindig jól érezni magad a bőrödben? Mi kell hozzá?

Jól van, megyek megmérettetni magam. 

Először is… miután sokan mondtátok, hogy olvashatatlan a blog, megváltoztattuk a betűtípust. Ez a betű is szép, és nem fárasztó a sorok követése. Látjátok, minket érdekel a véleményetek…

Tegnap délután rászántam magam, és elmentem, hogy megtudjam, hogy vagyok. Mintha nem is férfi lennék. Kihúztam a fejemet a homokból. Jobb volt benne. Az önfelvilágosító szembenézés módja az állapotfelmérés.

Állapotfelmérés – olyan, mint egy hideg szitokszó. A tartalma meg még borzalmasabb. Kifaggatnak, hogy miként élsz, mennyit mozogsz, mit és mennyit eszel, és egyáltalán, milyen életmóddal ajándékozod meg Önmagad és a környezeted.

Nálam nem sok jóra derült fény. Mozgás kevés. De ezt már tudta mindenki, aki olvassa a blogunkat. Étkezés – rendszertelen. Életmód – stresszesen rendszertelen. És persze lehet nyomni a blablát, hogy „ez most ilyen, nem tehetek róla”, de sajnos nem így van. Tehetek róla. Nem is kicsit.

Az életem én irányítom. És ha nem irányítom, hanem sodródom, azt is én teszem.

A hosszas beszélgetés után jött a legszomorkásabb pillanat. A mérések – mérleggel és mérővel.

A mérleg így néz ki:

A következő eredményeket kaptam:

Testsúly: 115 kg.

Testzsír%: 31,8

BMI: 37,1

A testtömegindex egy statisztikai mérőszám, mely az egyén testmagasságát és  tömegét veti össze. Kiszámítása során a kilogrammban megadott testtömeget osztják a méterben mért testmagasság négyzetével. Na ennek a számnak kellett volna 25 alatt lennie, akkor biztos nem mondta volna a dietetikus, hogy el vagyok hízva.

vérnyomás: 143/85 (itt nincs kérdés: 120/80 kéne). A rossz hír, hogy a vércukrom és a koleszterinem is a határon táncol.

Izom %: 31,8 (itt jobb lenne olyan 34%)
Viszcerális zsír: 20
haskörfogat: 125 cm (ezt olyan 30 centivel kéne csökkenteni)

Most kaptam egy étrendi naplót, amit töltögetnem kell. A témája: le kell írnom mindent, amit egy nap megeszek. Mindent… Mindent! Miközben ezt írtam, a lányom behívott a konyhába, mert éppen palacsintát süt. A tésztába süti bele a banánt és az almát. Lehet, hogy ő a hibás az állapotomért? Most abbahagyom az írást, és beleírom a palacsintát az étrendi naplóba... 

Előző bejegyzésed alapján, ha megkérdeznék, milyen kifejezéseket használsz túl gyakran, a 'végtelenül vicces' összetétel győzne.

Mostanában nagyon szigorú apai intelmek jönnek Tőled. Kérlelhetetlen és konzervatív vagy. Aztán a végén lepuhítod azzal, hogy emlékezzünk arra, milyen volt fiatalnak lenni. A fiatal Gábor se próbálná meg ezt a játékot? Vagy a mostani Gábor szerepének megfelelően apaként viselkedik :) 

Ha arra gondolok, milyen fiatal voltam, és ezt bármelyik lányom ki akarná próbálni, akkor ugyanilyen konzervatív, ideges és könyörgő lennék. Azaz vagyok. Persze igazad van, hátra van még néhány év a kemény próbatétel előtt.

Sajnos Jenő bácsiról eszembe jutott valami. 

Nem vagyok rá büszke, de akkor nagyon vagánynak tűnt, és építőtáborban voltunk. Asszem almát szedtünk. Vagy barackot? Az is lehet, hogy szőlőt. Úgysem azért mentünk, hogy dolgozzunk. Az én brigádomat nagyon hamar lekapcsolták a földekről, mert több kárt okoztunk, mint az átlag. Ezért beraktak a konyhába. Ott krumplit kellett pucolni, meg hasonló idegőrlően egyforma munkát végezni. 

Egyik nap, amikor nem felügyeltek minket, álltam a tojásrekeszek mellett, és megmutattam a többieknek, hogyan csapták az ouzo-s poharakat az asztalra a görögök. Fogtam egy poharat, és rácsaptam az asztalra. Csakhogy a pohár egymillió szilánkra törött és a szélrózsa minden irányába pattant. A tojásrekeszek tele lettek szilánkkal. És minden más is. Mentettük, ami menthető, de görnyedtünk a röhögéstől. 

Munka után visszamentünk a tábori részbe, a többiek még sehol. Lezuhanyoztunk, és elhasználtuk az összes meleg vizet. Délután a kedvünkben akartak járni, és a két részre bontott renitenseket ismét egyesítették, busszal, a másik táborban. Ahogy odaértünk, elindultunk szórakozni. Ez a három italozó egyikét jelentette. Kérdezték, kérek-e matrózt. Nem tudtam, mire mondok igent. 

Utána nem sok mindenre emlékszem. Elveszett a cipőm, a pénzem, a fehér nadrágom soha többé nem volt fehér. Valahogy visszajutottam a táborunkba, ahol három napig ágyban feküdtem. Nem csaptak ki az iskolából, pedig benne volt a levegőben.

Azóta sem ittam ilyen durva dolgot. Megtanultam a leckét. Ma már csak halványan röhögök a tojásos és a matrózos jeleneten, de akkor nagyon vicces volt. Még nem felejtettem el teljesen, milyen fiatalnak lenni?

Eddig azt hittem, a rádiózástól hallok rosszabbul az egyik fülemre. Lehet, hogy Jenő bácsi sorsára jutottam?

Ez a macska… Végtelenül vicces. Még ha igaz is, hogy ilyen a kapcsolatom a sporttal, ezen változtatni fogok, majd meglátod. Holnap elmegyek testösszetétel mérésre, nem várok rád tovább. Ha van időd jönni, találkozunk.

Egyébként most egy FB őrület köti le a figyelmem, és mivel egészségről szól a közös blogunk, azt gondoltam, írok róla néhány keresetlen szót. Az én gyerekeim túlnyomó többsége valószínűleg érintett az akcióban, a te kölkeidre még várni kell néhány évet.

Az új őrület: meg kell inni egy korsó sört húzóra, vagyis egy hajtásra. Ezt fel kell venni videóra, és megjelölni azt a három embert, akitől hasonló produkciót vársz.  Aki elsunnyogja a próbatételt, egy rekesz sörrel tartozik a kihívónak. Ha jól értelmeztem a játékot. A sajtó megkongatta a vészharangot. Úristen, micsoda test- és lélekromboló játék. Ráadásul külföldön már halálos áldozatai is vannak.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/halalos-jatek-terjed-a-facebookon

A játék valóban veszélyes, ha nem sörrel zajlik. És már most mondom, hogyha ennek nyomát látom, tehát ha valaki meg meri tenni, hogy tömény alkohollal hívja ki a társait, akkor azonnal fel fogom jelenteni gondatlan veszélyeztetésért, vagy bármiért, ami eszembe jut. Ez nem vicc! És fontos, hogy valamennyien így tegyünk. Figyeljünk oda, és védjük meg a gyerekeinket!

Viszont amíg sörrel zajlik, addig nem több mint egy hülye játék a sok közül. És olyat mi is játszottunk fiatalon. Én egyszer egy buli után fogadásból összeöntöttem néhány maradék sört, meg a kifogyott kovászos uborka levét, és még egy-két fincsit, és felhajtottam! Már fogalmam sincs, miért. Volt valami tét, nyilván... Remélem egy nőért csináltam, egyébként elég szánalmas baromságnak tűnik. De a nálunk idősebbek is ismerik az ilyen fogadásokat.

A szüleim legjobb barátai Bözsi néni és Jenő bácsi voltak. Valaha egy házban laktak, nagyon összebarátkoztak, össze is tartottak. Mindig úgy emlékszem rájuk, hogy kanasztáznak a szüleimmel. A Bözsi néni apámmal, a Jenő bácsi anyukámmal alkotott félelmetes párt. Bözsi néni képtelen volt veszíteni. Ha rosszul állt a szénájuk, mindig elbődült: „Jenő, járj úgy, mint a cipőm! Kopjál el és lyukadj ki!” Ezt akkoriban nagyon viccesnek tartottam. Jenő bácsi nyugdíjasként amatőr órajavító volt, nekem is volt tőle egy szülinapi ajándék vekkerem, amely ragasztószalaggal volt megrenoválva. Működni nem működött, de végtelenül viccesen nézett ki. Jenő bácsi becsületes foglalkozása pék volt. Segéd korában egy fogadás során elfogyasztott egy láda sört, és még néminemű rövidet is utána dobott. Olyan szintű alkoholmérgezést sikerült elszenvednie, hogy szinte teljesen megsüketült. Hallókészülékkel élt egészen 95 éves koráig.

Tehát két dolog is eszembe jutott. Egyrészt, ne engedjük, hogy a játék eldurvuljon! Figyeljünk oda! És ne csak a magunkéra, a máséra is, ha erre a FB esélyt ad. Másrészt ne tegyünk úgy, mintha valami borzalmas, ijesztő dolog történne. Nem kell kétségbe esnünk, ha a gyerekeink lelkére gondolunk. Legalább néha próbáljunk visszaemlékezni arra, hogy milyen volt fiatalnak lenni. És ne csak beszéljünk róla, miközben béna intelmeket papolunk.

Amikor megláttam ezt a videót - előre is bocsánat érte - rögtön arra gondoltam, jaj, nagyon röhögök, hogy ilyen lehet a kapcsolatod jelenleg a sporttal.