Hétvégén piacra mentem. Balaton felvidék, Káptalantóti. Ez egy önszerveződés. Azaz nem teljesen. Egy nagyon határozott és jól kommunikáló, de „őrült” asszony szervezi, Harmathy Ildikó. A szabályok és szabályozók betartása nem az erőssége, ezért folyamatos harcban van a hatóságokkal. Akik nehéz helyzetbe kerültek, mert látják, hogy a piac jó, és egyben van, viszont a szabályokat is figyelembe kéne venni. Lesznek még itt bajok.
Harmathy Ildikó csak őstermelőket próbál beengedni. Néha átverik, de azért nagyjából megy a dolog. Ez lenne a felépítmény. Most már csak jól kell a piacot használni.
A piacnak ugyanis lelke van. Akkor kezded el szeretni, amikor közelebb jutsz a bendőjéhez. Egyetlen piac sem védhető meg a gagyitól, a hozzá nem értő termelőktől, árusoktól. Szűrni lehet, meg kell is, de mindig bejut néhány kakukktojás. És vannak félkakukkok is. „Jó, jó a portéka, de azért ettem már jobbat”. Külsőre szép angolszalonnák és tarják néha annyira túlsózottak, hogy megközelítik az ehetetlen kategóriáját. Fontos, hogy megtaláld a számodra meghatározó árusokat, pontokat. Én meg is találtam a sajátjaimat.
A kecskesajt istennője Pettenkoffer Viktória. Miután kissé későn érkeztem, vagyis háromnegyed tízkor – bár szerintem ez vasárnap reggel elég korai időpont –, már nem kaptam natúr kecskesajtot, csak snidlingeset, meg natúr krémsajtot. Mit mondjak… zseniális. Már alig van, pedig egész hétre vettem.
Aztán jön a juhsajtosom, Ódor úr. Érte egészen konkrétan vagyok oda. A juhtúrójánál sosem ettem jobbat.
És a kerek juhsajtból is kerekíttetek magamnak egy szép szeletet. Mindig kóstoltat, és mindig mesél. Most például arról faggattam, hogy hol vegyek húsárut. „Menjen az Istvándyhoz!” Azt hittem viccel. Az Istvándy egy príma borászat, ha ott vagyok a piacon, mindig iszom egy hosszúlépést náluk.
Erre kiderült, hogy tartanak mangalicákat, meg szürkemarhákat, és árusítanak a piac túloldalán. Sipirc! Hát emberek, olyan tokaszalonnát vettem, hogy azóta is könnybe lábad a szemem, amikor előveszem, hogy vágjak néhány szeletet a tojásrántottám alá. Na és a mangalicakolbász. Príma.
A piac közepén árusítják az Északi part című szép kiállítású magazint. Az ő pultjuknál ajánlották a szarvaskolbászos embert, aki őstulok szalámit is kóstoltatott velem.
Hogy az mennyire jó! Vettem is belőle. Na itt kicsit hibáztam. Persze mindenhol megkérdezem, tesznek-e az árujukba tartósítószert, vagy adalékanyagokat! Nem… megnyugszom. Erre most elolvasom az őstulokszalámi összetevőit: egy megszámozott őstulok húsa, szalonna, só, paprika, fokhagyma, bors, kömény, porcukor… A fene! Minek bele porcukor?
Az a kérdés, hogy ha előbb nézem meg az összetevőket, megveszem-e a szalámit vagy nem… Szerintem nem. És legközelebb veszek belőle? Nagyon félek, hogy igen. Nagyon finom az őstulok szalámi. Ilyenkor azt szoktam mondogatni… mennyi porcukor lehet benne… egy kiskanállal? Egy mázsában… Kit érdekel!
Aztán jön a többi klassz, de már visszafogom magam. Mindenféle sütik, kenyérfélék, rétesek. Csodás fabútorok, régi használati tárgyak. Van egy-két nagyon kreatív ékszerész, körülöttem megbolydul az asszonyszemély, mire felfigyelek a bajra, már beleszeretett egy karkötőbe. Még jól is áll rajta! Hát ez Káptalantóti, a Liliomkert.
És még valami! Tudom, hogy a kecske- meg a juhsajt egy paleolit életmódot élő számára skandallum. Viszont mindkettő nagyon finom. Megkívántam, és úgy döntöttem néhány perc bűnöző életmód most belefér az életembe. Sajnos nem lettem tőle rosszul, sőt! A nem paleolitoknak viszont remélem sokat segítettem. Ezek a termelők tudják a dolgukat.
Hamarosan írni fogok arról, hogy egy életmódváltásba vagy egyszerű fogyókúrába belefér a "bűnözés" vagy sem.
