Úgy kezdődött a napom, hogy megcsináltam a tesztet. Amiből aztán kiderült, hogy nagyon nem vagyok Vata, viszont fele-fele részben Pitta és Kapha vagyok. Most akkor mi van? Két dolog lehetséges… rosszul ítélem meg magam. Ezen nem csodálkoznék! Vagy… ez a kétarcúság jellemző rám. Annak nem örülök. Majd mondasz rá valamit.
Írtam néhány paleolit csoportnak, és a segítségüket kértem. Pontosan ezt írtam:
Kedves paleolitbarátok! Gellért Gábor vagyok, Balázsy Panna barátnőmmel egy egészségről szóló blogot készítünk. Én a paleolit életmódot választottam. Ennek a helyeit: üzleteket, éttermeket, olyan éttermeket, ahol van paleo menü járnám végig. A segítségeteket kérném: ajánljatok nekem olyanokat, amelyeket már kipróbáltatok, és javasoljátok a kipróbálását. És örülnék annak is, ha néha beleolvasnátok a tartalomba. Örülnék egy-két segítő hozzászólásnak.
Az a helyzet, hogy nagyon jó fejek vannak ezekben a csoportokban. És segítettek. Kaptam muníciót, az eredményekből a következő hetekben ízelítőt is nyújtok. Ma azonban még nem volt időm nekiindulni. Meggyártottam hát a szokásos salátámat, és ezúttal le is fotóztam, hogy lásd, milyen szép, és ínycsiklandó.
Aztán összekevertem, és rájöttem, hogy összekeverve is szép és ínycsiklandó, úgyhogy tessék…
Megettem az egészet, aztán elindultam. Bementem a Mammut Bevásárlóközpontba, ahol találtam egy LeRoy-t, gondolom ismered. És felfedeztem az étlapon néhány paleolit fogást.
Mondjuk eléggé borsos áron, úgyhogy ezt most csak inkább tájékoztató jelleggel mutatom meg, én kihagytam.
Bár elhatároztam, hogy valamikor majd bemegyek, és megnézem, vagy ha nem engedik, megkérdezem, hogy miképpen tudják betartani a paleolit előírásokat. Szöget ütött ugyanis a fejembe az egyik paleo oldalon segítségemre siető Nagy Angéla érdekes gondolata:
Csak abban lehetsz biztos, amit te, otthon főzöl. Ha étteremben eszel, marad a kérdezősködés, és az emberekbe vetett hit, hogy nem vernek át. Ha rezeg a léc, érdemes megemlíteni, hogy gluténérzékeny vagy, azt kevésbé tartják úri murinak, mint a paleózást.
Nekem is vannak olyan tapasztalataim, hogy sokan valami béna divatnak tartják a paleózást. De ezt már megszoktam. Az emberek sosem mulasztják el lenézni a másikat. Egyszerűbb, mint elfogadni, esetleg átérezni a gondolatait.
És akkor az történt, hogy nagyon megéheztem. Megettem azt a hihetetlen tál salátát, és kopogott a szemem. Be is mentem a paleolit boltba, és hosszan nézegettem a süteményeket. Aztán kértem egy krémest.
Kaptam. Mellé ültem, lefotóztam, fátyolos szemmel nézegettem egy ideig. Az eladólány igazából le is akart beszélni róla. Valami csokis sütire mutogatott, azt egyem, de bekattant nekem a krémes. Beleharaptam… és csalódtam. Nem volt rossz, meg is ettem, kifizettem érte majdnem nyolcszáz forintot, de nem is az összeg fájt. Bár az is. Egy kicsit. El kellett gondolkodnom azon, hogy mi a bajom ezzel az „ahhoz képest” krémessel. Aztán rájöttem. Az "ahhoz képest", az a bajom.
Hosszú idő óta utálom ezt a szóösszetételt. Ahhoz képest. Jó koncert volt, ahhoz képes, hogy a szexi énekesnő jövőre tölti a hetvenet, és már kicsit kopott a hangja. Na jó, a mozgása is... Jó buli volt, ahhoz képest, hogy egy csomó ember eljött, akit nem kedvelek... Kiver a víz az ahhoz képesttől.
Ez a krémes maga volt a rossz értelemben vett nosztalgia. Arra kellett gondolnom, hogy milyen finom is az igazi házi krémes.
Azt hiszem az igazi paleo ételek érdekelnek. Amelyek magukban is ütnek, és nem hasonlítanak valamire. Talán az a paleo útja, hogy saját ízvilágot teremtsen. És ne a veszteségre figyelmeztesse a gyakorlóit. Remélem jól gondolom!
Na írj valamit a Pitta énemnek. Esetleg a Kaphának!