Szabó Zoltán orvos-természetgyógyász megjárta a hadak útját. Dolgozott szülész-nőgyógyászként. Menedzserként. Vezetőként az egészségügyben. Mégsem találta meg a helyét. Talán azért, mert nem bírta elviselni a nagy rendszerek tehetetlenségét. Azt, hogy sokat beszélünk, és kevés dolog történik. A Vitactiva Egészségklubban találkoztunk…
Gondolom mindig orvos akartál lenni?
Egyáltalán nem szerettem volna orvos lenni. Rengeteg hivatás érdekelt. Nem tudtam elköteleződni. A zoológiától a régészetig, a csillagászattól a tengerkutatásig minden. Az ember egyáltalán nem.
Hogyan változott ez meg benned?
Erre a mai napig pontosan emlékszem. Édesapámmal ültünk a tűzhely mellett. Beszélgettünk. Elmondtam neki az aggályaimat. Hogy nem találom az utamat. Zseniálisan megérezte, hogy az érveket emberhez kell kötni. Orvos barátok példáját felhozva egyre jobban beleéltem magam a szerepbe. A beszélgetés végére már orvos akartam lenni.
Édesapád orvos?
Nem. A nagyapám öccse volt orvos, Ilosvay Géza. A János kórházban dolgozott belgyógyászként. Majd ha egyszer lesz időm, utánanézek a sorsának, mert úgy tudom, kalandos élete volt. Édesapám – Köntös Szabó Zoltán – egyébként író. A könyvei Kolozsváron jelentek meg. Mikor áttelepültünk Magyarországra, újra el kellett fogadtatnia magát. Ez már nem sikerült úgy, mint fiatalon, a szülőföldjén. Az a baj, hogy ha egy fát nem csemeteként ültetsz át, nem lesznek már igazi, szép ágai. Apám, akit a harmincas évei derekán téptek ki a szülőföldből, végigharcolta az átültetést. Újrakezdte az életét. S bár nem tudott az otthonihoz hasonló írói pályát befutni, le a kalappal előtte! Nagyon becsülöm a teljesítményéért.
Neked könnyen ment a beilleszkedés?
Én általános iskolás voltam, pont időben érkeztem. Hoztam a saját gyökereimet, de nyitott voltam minden újra is. Beilleszkedtem. A hétköznapokban nem érzem az erdélyiségemet, de néha nagyon előjön.
Gondolom, a táj hiányzik. A levegő illata…
Amíg éltek a nagyszüleim, gyakrabban jártunk haza. Mostanában ez már ritkábban történik. De legutóbb a családommal együtt mentem. Megmutattam a három gyerekemnek honnan jöttünk.
Felvételiztél az orvosira…
Harmadszorra fel is vettek. Az érettségi évében még felkészületlen voltam. A következő évben már csak egy pont hiányzott. Harmadikra egy sem.
Volt gondolatod, hogy merre szakosodsz?
Itt édesanyám hatása érvényesült. Ő asszisztensként dolgozott Kolozsváron. Volt egy nagyon kedves főnöke. Bálint főorvosnak hívták. Egy klasszikus, régi vágású professzor, aki fedhetetlen szakmai tisztasággal viszonyult mindenhez. Miatta akartam gyerekgyógyász lenni. Aztán ahogy előrehaladtam a stúdiumokban, elkezdtem azt látni, hogy a gyerekkori betegségek újszülött korban alakulnak ki. sőt még előtte is. Eljutottam a szülészet-nőgyógyászathoz.
Ezek szerint a legfontosabb időszaknak az első éveket tartod…
Nem feltétlenül, bár természetesen az is fontos. A betegségek ugyanis gyakran nem a születés után alakulnak ki. Sokat számít a fogantatás is. A terhesség időszaka. Sőt, a terhesség előtti időszak is meghatározó lehet. A felkészülési periódus. A női szervezet lelki, egészségi állapota a fogantatás pillanatában nagyon fontos.
Mikor kell felkészülni egy gyerek vállalására?
Nehéz kérdés. Ez egy folyamatos felkészülés. A pubertástól a fogantatásig. Ez akkor is így van, ha ezt sokan fel sem fogják. A szülők felelőssége itt addig tart, hogy át kell adniuk a gyermekeiknek az igényt a magas egészségkultúrára. Ez azonban csak a kezdet. Egy gyereket vállaló embernek a felnőtt életét is felelősségteljesen kell élnie. Ha valaki így él, nem kell felkészülnie semmire.
Ennyire kevés ember tudatos…
Ez így van. De a célokat ki kell tűzni. Aztán azokat meg kell közelíteni. Minél jobban.
Elvégezted az egyetemet…
Igen, és elmentem Szikszóra. Ott kezdtem az orvosi pályámat. Nagyon jó közösségbe kerültem, remek tanárokkal. Jó emlékeim vannak.
Akkor miért jöttél el Szikszóról?
Azért egy probléma végigkísérte a kezdő éveimet. Alkalmam volt arra, hogy Hollandiában azonosuljak egy világszínvonalú, européer szülészet-nőgyógyászattal. Megismertem egy nagyon más szülészetet. Nagyon más nőgyógyászatot. Sajnos olyan példát láttam, ami simán követhető. Mégsem történnek lépések. Fészkelődtem a korlátok között, amit a magyar egészségügy valósága nyújtott. Hamar elindultam az alternatív gyógyítás irányába.
Hogyan kezdődött?
Interjúztam például Geréb Ágnesnél is. Ő akkor a Napházzal és az otthonszüléssel jól közelítette a holland modellt. Azzal a különbséggel, hogy Hollandiában magas egészségkultúra és logisztika működött.
Geréb Ágnesnek az volt a tragédiája, hogy olyan rendszert akart kiépíteni, amelynek itthon nem voltak meg az alapjai?
Egyértelműen. Fiatal orvosként nem is vállaltam fel azt a rizikót, amellyel az ő tevékenysége járt. Az otthonszülés helyett elkezdtem alkalmazni a szelíd szülést. Nem otthoni környezetben, de minél kevesebb technikai és gyógyszeres beavatkozással végigvinni a szülést. Talán ha nem lettem volna annyira fiatal, végig tudtam volna vinni a gondolataim. De akkor még nem volt esélyem. Kiszálltam. A vesszőfutásom, amit a magyar egészségügyben járok, valahonnan innen indult. Visszajöttem Budapestre.
Ebben az időben még nem hemzsegtek a nőgyógyász állások Budapesten…
Nekem sem lett szülészállásom. Ügyeltem, mentőztem. Aztán elmentem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjába, hogy megtanuljam, hogyan nyúlhatok egyes betokosodott rendszerekhez. Itt kaptam egy ösztöndíjat Olaszországba. A mester-képzés arról szólt, hogyan működik a nemzetközi egészségügy. Milyen példák vannak a világban arra, hogy lehet jó egészségügyi rendszereket üzemeltetni? Utána visszamentem az Egészségügyi Menedzserképző Központba, ahol három évig az Egészségügyi Menedzser MSc-program vezetőjekéntként dolgoztam.
Mikor kaptad meg a lehetőséget, hogy gyakorlatban is kipróbáld a tanultakat?
2009-ben lettem az Országos Vérellátó Szolgálat általános főigazgató-helyettese. Négy évig töltöttem be a pozíciót. Itt is sokat tanultam. Olyan dolgokat, amelyek az élet minden területén fontosak. Tudok 1-3-30-500 ember előtt beszélni. Vitatkozni, érvelni. Alapokban járult hozzá ez az időszak ahhoz, ahogy ma gondolkodom.
Azt volt a feladatod, hogy ha valakinek vér kell, akkor legyen… ha le akarom egyszerűsíteni…
A hőskorban valóban ez volt a feladat. Manapság már nem csak a vér, hanem a csontvelői őssejt és az egyes átültetendő szervek is ide tartoznak. Ebben már nagy európai integráció zajlik. A cél, hogy a betegeknek minél hamarabb donort találjunk. Emellett az OVSZ-nél van a csontvelői donor regiszter is. Ez is egy hatalmas nemzetközi hálózat.
Milyen volt fent lenni?
Megtanultam, hogy nem túl erős az integrálódó képességem. Itt is kilógtam a sorból. Azt gondolná az ember, hogy egy országos hatáskörű intézmény élén óriási dolgokat lehet csinálni. Hatni lehet a rendszerre. Sajnos a rendszer tehetetlensége hatalmas. A változás pedig nem pozícióktól függ. Az egészségügyért felelős államtitkár, vagy a miniszter sem tud könnyen, gyorsan változtatni. Ha pedig kapkod, szörnyű hibákat követhet el. Vezetőként azt lehet megtanulni, mit, miért nem lehet. Ha egy rosszul, bürokratikusan működő rendszerbe nyúlsz, akkor egzisztenciák dőlnek, a változtatást a többi terület nem tudja követni. Ha mindig tüzet kell oltani, ott nem lehet tervezni, középtávon gondolkodni. Az egészségügyben hosszú évtizedek óta permanens tűzoltás folyik. Nem tudom a gyógyírt. Évtizedek alatt nagy bölcsességgel ki lehet várni, hogy mozduljon a rendszer, de nem nekem. Én egyfajta változtatást tudtam végrehajtani. Beadtam a felmondásom.
Mit tettél ezután?
Elkezdtem orvos-természetgyógyászként rendelni. A változtatást egy orvos-beteg viszonyon a legkönnyebb elkezdeni.
Hogyan lettél természetgyógyász?
Már fiatal orvosként is tudtam, hogy az akadémiai orvoslás számtalan kérdésre nem tudja a választ. A mai napig azt gondolom, hogy azon túl, hogy van egy diagnózis és arra egy terápiás protokoll, azon kívül egy páciens még számtalan dolgot tehet, amivel segítheti a folyamatot. Az akadémiai orvoslásnak erre a munkára nincsen ideje. Nekem sem volt, amikor osztályos orvosként dolgoztam. Viszont így a terápia sokszor nem tudott eléggé hatásos lenni. Az ortodox orvostudomány gyerekbetegsége, hogy nem képes kilépni abból a paradigmából, hogy az orvoslás az egy hightech varázslás műszerekkel. Ebben a csillogásban semmit sem ér Semmelweis üzenete, hogy kezet kellene mosni. Vagy Alice Stewart gondolata, hogy nem kellene terhes anyukákat röntgenezni. Lehurrogták őket. Túl egyszerű gondolatok ezek, nem szofisztikáltak. Pedig erre fel kell hívnunk a figyelmet. Most persze nem azt mondom, hogy nem kell a hightech, a műszer. Kell az is. De előtte még számtalan lépést tehetünk.
Újra iskolába jártál?
Igen, elmentem az ETI-be. Iskolába járni sosem szégyen, sőt. A természetgyógyászat előnye és hátránya egyben, hogy azt mondja, „virágozzék száz virág”. Előnye, hogy nagyon kreatív, hátránya, hogy nehezen standardizálható, és néha parttalan innovációval, beláthatatlan minőségben történnek dolgok, amelyekről senki nem mond semmit. Mégis javaslom minden orvos kollégámnak, hogy végezze el a képzést, nem hosszú a stúdium. Viszont rendkívül tanulságos. Az orvosi munkát kiegészíti és talán a szemléletét is megváltoztatja. Például felhívja a figyelmet arra, hogy a lelki tényezőket a helyén kezelni. A lélekkel a hivatalos orvostudomány egyáltalán nem foglalkozik. Úgy tűnik, mintha az ember csak egy gép lenne, amelyen csavarokat kell meghúzni, és néha meg kell olajozni. A betegségek kialakulásában a lelki tényezők figyelembevétele nagyon fontos lenne.
Igen, de a lélek kissé megfoghatatlan…
Főleg, ha nem foglalkozunk vele. Elvittem a lányaimat búvárkodni. Milyen érdekes? Amikor a víz felszínén úszunk egy csodálatos világ tárul elénk. De ha lebukunk egy szemüveggel a víz alá, egy másik, ugyanolyan érdekes világot találunk. Új kérdésekkel, új válaszokkal.
Akkor most végleg távoztál a hivatalos orvoslás világából?
Egy időre mindenképpen. Van egy magánpraxison. És dolgozom a Vitactiva Egészségklub kötelékében, mint szakmai vezető. Ami most nagyon hiányzik, a jó alapellátás. Szintézis a beteg körül. Rengeteg vizsgálat történik. Mindenki tele van papírokkal, zárójelentésekkel. Van egy csomó adat, mindenki végignézi a saját lehetőségei szerint, de a végeredmény nem kielégítő. Nagyon sok duplikált vizsgálat van. Céltalanul elvégzett vizsgálatok történnek. Sokszor ez nem a kollégák hibája. Néha a karmester hiányzik, aki összerendezi ezt a rengeteg adatot, gondolatot. És akkor még nem nyúltunk a páciens testéhez és lelkéhez. Egy daganatos beteget elindítunk a hivatalos úton. De közben hagyjuk, hogy az életén ne változtasson semmit. Majd változtat a kemoterápia…
Akkor te karmester vagy a Vitactiva Egészségklubban?
Igyekszem az lenni. Egy beteggel akkor vagyok a legőszintébb, ha elmondom, mit tennék az ő helyében. Van, aki 16 féle gyógyszert szed be. Ezeket különböző kollégák írták fel neki, mindenki a legjobb tudása szerint. De vajon ki nézte meg azt, hogy ezek a gyógyszerek hogyan hatnak egymásra? Néha még azt is lehetetlen végigolvasni, hogy egy gyógyszernek milyen mellékhatásai vannak.
Egy orvos hibázhat is…
Hiszen ember. Ezért nem árt némi kontroll. De én már annak is örülnék, ha az orvos-beteg viszony alapja újra a tájékozott beleegyezés lenne. Az emberek nem értik a saját állapotukat, a saját zárójelentéseiket. Nem is segít nekik senki abban, hogy ez megváltozzon.
Tehát a Vitactivában mindenki megértheti a saját állapotát…
Ennél azért többet akarunk. Közösen szeretnénk gondolkodni a betegekkel. A betegség mindig egy komplex folyamat. Valószínűleg nincs rendben a testünk. Ehhez hozzá kéne nyúlni. Nincs rendben a lelkünk. Ezt sem szabad elfelejteni. Közben a betegséget is kezelni kell. Aztán ha rendbejöttünk, a jóllétet meg is kell őrizni. Tehát így viselkedünk. Végignézzük a hozzánk érkezők összes eddig lezajlott és a jelenleg is zajló betegségeit. Beállítjuk a táplálkozását. A mozgását. Elküldjük a megfelelő vizsgálatokra. A lelke gyógyítását sem felejtjük el.
Erre sokan azt fogják mondani, hogy az egészség drága…
A betegség a legköltségesebb dolog a világon. Nem tudom, hogy ki mennyit költ a büdzséjéből gyógyszerekre? Szerintem rengeteget.
Szóval akkor fel kell venni a búvárszemüveget, és le a víz alá…
Bizony, nem kell félni az ismeretlentől. Meg az ismerttől sem. Sokan csodálkoznak mennyi gyulladásos betegségen esnek át, és közben tele a szájuk lyukas fogakkal. Akinek bármi problémája van azzal, hogy belefényképezzenek a szájába, az sokat elárul az egészségkultúráról. Nem tudunk aludni, nem tudunk szeretkezni. Folyamatosan erodálódik az egészségünk, és úgy teszünk, mintha nem lennénk a betegségek kapujában.
Hogyan kezdjünk a változáshoz?
Mondok egy jó tesztet. Írjuk fel az összes testi és lelki problémánkat, amelyek a betegségek melegágyai lehetnek, és próbáljuk meg kipipálni, melyekkel foglalkozunk érdemben. Meg fogunk lepődni, milyen állapotban van az egészségünk.
Akkor a Vitactivából egy ilyen pipálós helyet akarsz csinálni?
Igen, itt ki fogjuk pipálni a betegségeket. Legalább olyan szintig, hogy tudjunk róluk, és tegyük, ami tehető ellenük.
