A sonka-tojás-fehér kenyér vonatkozásában nem sok sikerem volt idén. Nem lesz rövid történet, bírd ki!
Egy ideje nincs szaglásom. Néhány éve polipok támadtak az orromra. Egyszer már műtéti úton eltávolították őket, de ezek a kedves srácok ragaszkodnak hozzám és visszatértek! A doktor úr szerint lassan érek meg egy következő műtétre, de szerintem meg nem annyira. Sőt, egyáltalán nincs kedvem hozzá. Kitartok ameddig csak lehetséges.
A szaglásom elment, és az utóbbi három évben csak egyszer, egy rövid időre tért vissza. Pechemre éppen egy nyilvános wc-ben végeztem a dolgomat, és akkor rájöttem, hogy a többi érkező miért hagyja el villámgyorsan a helyiséget. Rosszul lettem, émelyegtem, kirohantam a szabadba. Elindultam egy virág felé, hogy illatokat orozzak, de mire odaértem, újra érzéketlenné váltam. Ezzel a szomorú történettel most megadtam a bejegyzésem alaphangulatát.
Ha az embernek nincs szaglása, akkor előbb-utóbb úgy érzi, hogy a illatok nem is olyan fontosak. Ezt hívják énvédelemnek.
Húsvétkor ki akartam tenni magamért. Elmentem a piacra, vettem házi tojást, tormát, és kaptam ajándékba egy szép darab sonkát. Este hazavittem, a sonkát tudományos alapon megfőztem, a levében keményítettem meg a tojásokat. Lereszeltem a tormát, elkészítettem az ecetes levet. Még egy kis nyírfacukrot is tettem bele, hiszen nyitott vagyok az újra és az egészségre.
A párom megérkezett, és az ajtóban csak ennyit mondott: “hú, de furcsa szag van?” Aztán, mint egy jó vadászkopó elindult a forrás felé. Megtalálta a sonkás lábasom, beleszagolt, és azt mondta: “figyelj, ez a sonka romlott. Ugye nem ettél belőle?” Összeomlottam. Szaglás nélkül eléggé kiszolgáltatott az ember. Mosolyogva kaphatok gázmérgezést, és habozás nélkül beleeszek mindenféle romlott ételbe. Szomorú, igaz?!
A Húsvétról ne is beszélgessünk többet. Inkább az egészségünkről.
Egy ideje írjuk ezt a blogot. Itt az ideje, hogy célokat és módszereket válasszunk. Üljünk össze, és hozzunk döntéseket! Mit gondolsz?
