Elég lehangoló posztot írtál, amit a végén megpróbáltál vidámabbá varázsolni a Monty Python örökzöld poénjaival. Sajnos, ez csak félig sikerült. Nehéz témát választottál: egyre kövérebb és betegebb a társadalom. Persze nemcsak a magyar, hanem úgy általában.
Régen mennyit szidták az Amerikába látogató magyarok az amerikaiak fenék méreteit, hogy ott aztán mindenhová autóval mennek, annyit esznek, amennyi beléjük fér, mert egy árban mérik a svédasztalos ebédeket-vacsorákat, és csak tömik magukba az ócska élelmiszereket, a cukros üdítőket és a csipszeket. Ma már igazán nincs mit az amerikaiak szemére vetnünk, szépen utolértük őket. Mi is ugyanolyan keveset sportolunk, ha csak tehetjük, még a következő utcába is autóval megyünk, esszük a rossz hamburgereket, ócska csipszeket és toljuk magunkba a cukros üdítőket. Minden tele lett gyorséttermekkel, és a korábban egészségesebb alapanyagokat felváltotta az a sok furaság, ami rengeteg betűből és számból áll, dehogy nem tesz jót, az elég valószínű.
Nem tudom, régen milyen volt a tabló, ha ez ember kilátogatott a Palatinus-ra. De sejtem, hogy a mai állapotok sokkal rosszabbak. Nem nézünk ki olyan jól átlagban, mint a hetvenes években. És itt most nem a tartós sminkre meg a szilikon mellekre gondolok, hanem az átlag magyar testsúlyára és fizikai állapotára.
Sajnos ez ránk is vonatkozik. Ülünk a kocsiban, legalábbis én, sokat dolgozunk, rengeteg a stressz, és még több a csoki. Esszük a mű-kekszeket meg a kamu virslit. Jó sok fehér kenyérrel. Én persze már nem, mert győzött a teljeskiőrlésű, vagyis Évi, a dietetikus.
Zárásként megjegyzem, hogy a hétvégén táncoltam. Jobban ment, mint utoljára, ami elég régen volt.
