Otthonos, illatos, biztonságos, ropogós, finom, szeretnivaló, egész életemet végigkísérő élmény a kenyér és annak reggeli (vagy délelőtti, vagy délutáni, néha esti) változata a péksütemény.
Iskolás koromban mindig volt nálam egy bélás, hogy vehessek mákos patkót, vagy kakaós csigát. Akkoriban nem volt még croissant, inkább túrós táska és kifli. Stangli, legalábbis olyan, amit paprikásan árultak annak idején, már nincs. Ízben biztosan elmúlt. A legfinomabb illatokat mindig külföldön éreztem: Görögországban a szezámmagos karika, Algériában és Dél Franciaországban a baguett vitte a prímet.
1987-ben kemény telünk volt. Lezárták a határokat, tankok mentek az utakon, alig volt áruellátás. Nagyanyám elküldött, szerezzek kenyeret a városban. Könnyűnek hangzik, de nehéz volt. Végül a Blahán a sarki közértbe hoztak kenyeret, a platóról dobálták az embereknek. Felugrottam, elkaptam egyet. Odaszorítottam a kabátomhoz, se szatyor, se papír, csak a csupasz kenyér. Ropogott és illatos volt. Akkor még nem esett szét szeletelés közben. Otthon a piros bödönből kentünk rá házizsírt, arra ment a pirospaprika. Az is illatos volt.
Sok vacakot árulnak manapság, figyelni kell mit, hol érdemes venni. Az igazán jó kenyér sokba kerül. Viszonylag kevés helyen árulnak igazán minőségi pékárut. Nagyon divatos lett pékséget nyitni, de ez még mindig egy nehéz szakma, éjszaka indul a műszak és délelőtt lényegében már nem történik semmi.
Most képzeld el, egy ilyen meghatározó, egész életemet átszövő dologtól meg kell szabadulnom.
Azt mondta az amúgy nagyon kedves Évi, a dietetikus, hogy mostantól goodbye fehér liszt. Marad a teljeskiőrlésű ez meg az. Ami finom is tud lenni, a drágábbik fajtából. De ott van a sok helyen malátával kevert kamu áru, amit már ránézésre se szeretnék megenni. Mert valahogy még csak nem is ropog. Szóval, fogtam magam, és vettem egy csomó Jó Kenyeret.
És most komoly kampányt folytatok, hogy miért nem ehetünk többé mezei vizes zsemlét, meg sós kiflit. Meg kalácsot. Meg rendes fehér kenyeret.
Valamit elérhettem, mert ma reggel a nagylányunk nekiállt süteményt sütni, és gyakorlatilag nem tett bele cukrot, hogy én is ehessem. Már megint a példa. Csak az működik.