Három órán keresztül beszélgettem Katival. Láttam már szklerózis multiplexeseket. Nem is egyet. Általában nem ilyenek. Sokan szkeptikusak. Ő tisztában van a helyzetével, és bizakodik. De nem mondja azt, hogy ő egészséges akart lenni, és az is lett. Semmi sikerpropaganda, konfetti dobálás. Lassan ránk esteledik. Pizsamában rohangálnak a gyerekei a nappaliban. Kisebbek, nagyobbak. Némelyik megszólít, kedvesek, nyitottak. Kati – miközben velem beszélget – néha akaratlanul is a gyerekeit követi a szemével. Feltesz nekik egy-egy futó kérdést. Különórákról, leckéről, a másnapi iskoláról, érettségiről szól a diskurzus.

Akkor kezdtem el reménykedni, amikor ősszel nem estem ágynak. Három év után újra elmentem a szülői értekezletre. Én vásároltam meg a tanszereket. Hatalmas élmény volt!

A vitaminok szedését hosszas kísérletezések után állítottam be. Figyeltem magam, ha kellett változtattam. 10000 nemzetközi egységgel kezdtem a D-vitamin szedését. Tudom, hogy ez nagyon messze van a hivatalos magyar ajánlásoktól. Ráadásul később emeltem, 20000 NE körül álltam meg. Ha nyáron sokat süt a nap, kicsit csökkentem. 15 ezerre. Ha sok kerül a szervezetembe, nem szívódik fel. Felesleges anyagokkal pedig nem terhelem magam. De nem is aggódom. Meséltek nekem egy történetet. Egy férfi ellopott egy nagyobb mennyiségű D-vitamint. De nem tudta mi az, azt hitte barna cukor. Annak is használta. Két és fél, három millió egységet evett naponta, de csak a vérszintje ment fel. Ebből arra következtettem, hogy figyelni kell, de rettegni nem. A D-vitamin nem az ellenségünk. Ha egészséges lennék, akkor is beszednék napi 5000 NE-t.

A másik nagyon fontos szedendő a K2 vitamin. Ha K2 vitaminnal veszem be a D-vitamint, a kalcium bekerül a csontokba. Ha a D-vitamin mellé K2 helyett kalciumot szedünk, akkor – úgy tudom – az érfalban rakódhat le. Nagyon figyelni kell! A K2 adagolására is nagyon ügyelek, mert kétféle van. A K2 mk4-ből 1500 mikrogrammot veszek be. Az mk7-ből elég 100, mivel sokkal hatásosabb.

Ezzel még nincs vége. Az eddigiekhez csatlakozik 1 gramm magnéziumcitrát . És marad a nagyon fontos Omega3, az én mumusom. A férjem lazacolajat iszik. Meghúzza az üveget. Na, ez nem megy… Viszont kapszulát sem szedek. Úgy tudom, hogy abban megavasodhat az olaj. Akkor pedig káros az egészségre. Tudom, hogy a kapszulák nagy részében rendben van az Omega3. De ezzel a gondolattal a fejemben nem tudom bevenni. Marad az Omega3-at tartalmazó halak sűrű fogyasztása. Én ezt választottam!

A paleolit életmódról azt gondolom, hogy mindenkinek a saját képére kell szabnia. A mi családunkban már mindenki paleózik, de mindenki másképpen. Én ebben hiszek. Az alapokat betartjuk, amennyire lehet. De ha a gyerekeim ennének egy tányér rizst, főzök nekik. Aztán kidobom a felét, de semmi baj. Megkívánták, annak oka lehet.

Sok nyers dolgot eszek, szimpatizálok a nyersevőkkel, bár én nem gyakorlom. Tavasszal kimegyek a kertbe, leszedem a tyúkhúrt, és megeszem salátának. A férjem az utcán is leszedi és megeszi, merthogy kellenek a talajbaktériumok. Nekem annyira nem kellenek, inkább megmosom.

Hogy most mi van velem? Tudom, hogy szklerózis multiplexes vagyok. Van alázat bennem a betegségemmel kapcsolatban. Nem becsülöm le. Most is előfordul, hogy félrenyelek. Hatkor kelek, este nyolcig működöm. Általában délután ledőlök. Ha érzem, hogy elfáradtam, azonnal pihenek. Ha ezt nem tudom megtenni, megérzem. Jön a fájdalom, a remegés. Volt olyan, hogy metróval elvittem a gyerekeket fogszabályzásra. Se arrafelé, se vissza nem tudtam leülni. Másnapra megfájdultak a kezeim. Figyelni kell. Ismerem a testem, azonnal reagálok a jelekre. Nem engedi kizsákmányolni magát. Ezért nem jó a gyógyszer. Elnyomja a jeleket, amelyekre reagálni kell. Tisztában vagyok azzal, hogy gyógyszerszedéssel két évig rendben lennék. Lehet, hogy tovább, nem tudom. A gyulladáscsökkentők elhitetnék velem, hogy minden ok. De közben szétmenne a májam. És nem lennék jobban. Csak azt hinném…

Évekig lappangtam komolyabb tünetek nélkül. Aztán jött három kegyetlen év. Iszonyú fájdalmakkal, néha felállni sem tudtam. 2011-ben fordult meg az életem. Pedig a SM-esek nem javulnak. Csak időről-időre lelassul a romlás. Most már uralom magam. És három jó évről már nem lehet azt mondani, hogy csak éppen kicsit jobban vagyok. Három év rengeteg idő. Nekem különösen.

Amikor az időd, az emberileg elérhető időd kérdőjeles, akkor minden perc fontossá válik. Nem akarok már téríteni, olyan vadidegeneknek elmondani a tapasztalataimat, akik vagy kezdenek vele valamit, vagy nem. Nem tudom, hogy két év múlva fogok-e sétálni a saját lábamon.

Minden nap úgy fekszem le, hogy kaptam egy napot. De nem tudom, hogy megkapom-e a holnapot. Gyűjtögetem a jót. Ha valahol füvet nyírnak, megállok, és kiélvezem a fű illatát. Jó a virágzó akácfa alatt. Lopom az utcai meggyfákról a gyümölcsöt. Minden apró pillanat fontos nekem. Akit már egyszer ölben hordoztak, az nagyon vágyik arra, hogy lehessenek tervei. El akarok menni Prágába, az Óvárosban szeretnék sétálni. Gondolkodom a jövőről. Már ez is csodálatos érzés. Visszakaptam a tervezgetés reményét. Nincs ennél fontosabb, élvezem az életem.