Tegnap úgy döntöttem, hogy ezúttal a lelkem egészségével foglalkozom, és elmentem színházba. Veszprém, Petőfi színház, a Chicago bemutatója. Be is számolok most nektek az érzéseimről. Amiket ide írok, nem kritikák. Ha valami nem tetszett, megtartom magamnak. Bár tudom, hogy a düh kiírása is gyógyító erejű, de inkább a gyors felejtést választom. Sokkal egyszerűbb, és nem bántó, mint egy összecsapott, szubjektív vélemény.
Most szívesen írok. Jól éreztem magam. Veszprém gyönyörű, a színház szépséges, a környezete is mesés. Amire rájöttem… A Chicago színházba való. Az a fajta sodrás, amit tegnap átéltem, filmvásznon elképzelhetetlen. Nem is értettem, miért rajong a világ ezért a darabért, amikor a filmet megnéztem. Jó volt, jó volt, csak valami hiányzott.
Ez a valami színpadon megérkezik. Vegyük sorjában! Kell az élő zene! A sokféle fúvós hangszer, a dübörgő dob. Kell az élő ének. A táncosok. A csillogás. És a darabnak az a fajta aktualitása, ami a filmben valahogy jobban elsikkad. Ebben az előadásban minden klappol. Kovács Gergely Csanád koreográfiái dinamikusak és látványosak. Ha valakinek nem ugrana be, háromszoros showtánc világbajnok, Európa-bajnok, Világkupa győztes, ő nyerte a Megatáncot. Balettművészi és koreográfusi diplomával rendelkezik. A színészek valamennyien magas fokon teljesítenek. Nincs gyenge alakítás. Trokán Anna lubickol Velma szerepében. Mintha a hangjára írták volna a dalokat, és úgy táncol, mint egy ördögfióka. Miller Zoltánnak még az Emberek zenekarban nyújtott teljesítményét is megbocsátottam, pedig ezért sokat kellett mutatnia az ügyvéd szerepében. Tóth Loon a konferanszié karakterfricskáival mindig úgy vezette tovább a cselekményt, hogy közben megnevettette a nagyérdeműt. Haumann Máté pedig rettenetesen hasonlít Conchita Wurstra. Talán kicsit jobban énekel.
Halas Adelaida bután agresszív celeb Roxie Hart, Csarnóy Zsuzsa pedig hideg, okos és számító Morton mama. És ne felejtsük el Mr. Celofánt. Pedig az a dolga, hogy elfelejtsük. És féltettem is Máté P. Gábort a szereptől, hiszen a filmben felejthetetlenül parádézott John C. Reilly. De feleslegesen aggódtam. Nagyszerű celofánembert kaptunk.
Az előadás minden pillanatán meglátszik a rendező, Eperjes Károly munkája. Szakmai elkötelezettség és szenvedély. Ezek működtetik a Chicago veszprémi előadását. Eperjes remekül vezeti színészeit, mindenkitől a maximumot várja és ki is hozza belőlük. Hibájának talán csak az róható fel, hogy talán nem bízik eléggé közönségében. Ezért elhelyezett egy-két olyan ráutaló filmrészletet, amelyek nélkül is pontosan lekövethető és érthető a darab. Izgalmas díszletek, korhű jelmezek. Ha össze akarom foglalni, akkor juhéj! Színházba menni nagyszerű dolog, mindenkinek ajánlom.
