A mai bejegyzés egy furcsa eseményből született. Estefelé értem haza. A piacok már zárva. A hűtőszekrényben se kolbász, se szalonna. De még egy füstölt tarjavég sem bújt meg valamelyik szegletében. (Kérlek, ne javítsatok ki, hogy a hűtőszekrény szegletében nem lehet megbújni, mert mindent bevilágít a belső lámpa. Hol maradna a költőiség?)

Bementem a házunkhoz közeli kis ABC üzletbe, és körülnéztem. Volt párizsi, meg gépsonka, de mivel húst akartam venni, ezeken átszaladt a tekintetem. Műanyagborított egybesült császár, de mivel már többen a lelkemre kötötték, hogy sose vegyek műanyagba csomagolt szalonnát, továbbléptem. És ott volt egy darab kolozsvári. Nem volt bekerítve vastag műanyag fóliával. A végén egy darab kóc. Olyan volt, mintha az eddigi életét egy padláson töltötte volna, lógva. Vettem egy darabot. Hazavittem. Felütöttem két hármassal kezdődő tojást. A kisboltban nincs se kettes, se egyes. Mindegy. Serpenyő, bele a szalonna. Hevítés. Hevül, hevül. De zsír nem jön ki belőle. Viszont elkezd füstölni. Upsz, gyorsan zsírt bele. Kicsi libazsírt. Majd kicsit többet. Végre nem füstöl. De nem jön belőle ki semmi. Csak úgy pirul. Feldolgozom az érzést, ráütöm a felvert tojást. Elő a savanyú káposztát! Hú, de jó lesz. De nem volt jó! A szalonnának olyan íze volt... az jutott eszembe, amikor a kicsi lányom annak idején kihalászta a pörköltből a nem makulátlanul száraz húsokat, és csak annyit mondott: „Apa, nem kérek rugót!” A szalonnát nem lehetett elrágni. És akkor eszembe jutott Kövér úr, aki a műszalonnáról is mesélt nekem. Merthogy vízből, fehérjéből és minimális zsírból lehet műszalonnát készíteni. Csak legyen aki megegye! Inkább elmentem Kövér Zoltánhoz Tetétlenbe. Ettem egy darab mangalicaszalonnát. Igazit!

Kövér úr a mangalica tenyésztés és feldolgozás szakértője. Őstermelőként hosszú évek óta foglalkozik szőkemangalicákkal. Tele van díjakkal. Kiváló Magyar Élelmiszer díj, Magyar Konyha Termelői díj stb. Ettem a mangalicáját, úgyhogy mondhatom, te jó ég!

Egy fél mangalica. Szép és tiszta hús!

A Kövér családnak tanulságos a története. Kereskedőcsalád. Évek óta boltokat üzemeltetnek, ahol minden van, a tőkehústól a töltelékáruig. Kövér Zoltán egy kíváncsi ember. Bejárkált a húsüzemekbe, és nézegetett, kérdezősködött. Ilyen kérdései voltak: Ha 1 kg tőkehúsnak 1000 forintba van az önköltségi ára, hogyan adhattok 900 forintért egy kiló feldolgozott húst? Vagy 800 forintért egy kiló debreceni párost? Az ott dolgozók mosolyogtak, és meséltek. Kövér Zoltánnak meg rohamosan ment el az étvágya. És eljött az a perc, amikor jött a vacsoraidő, és nem volt mit enni. „A feleségem körülnézett a saját boltunkban, és semmit sem hozott haza. Tudta, hogy nem fogok a saját áruinkból enni!”

Akkor vásárolta a tanyát Tetétlenben és az első 20 mangalicasüldőt. „20 kocából nyolcvan lett. A család kereskedőből állattenyésztővé vált. 4 éve összeraktunk egy feldolgozót, azóta a saját termékeinkkel piacozunk. Jó érzés egészséges, finom árukat eladni. Kezdek visszaszokni az érzéshez.”

A család új életet kezdett. Kövér úr fia már a tanyán él. Foglalkozik az állatokkal, a takarmány minőségéért is felel. Kukorica, árpa, zöld lucerna, télen széna is kerül a repertoárba. A lánya piacozik, és a webáruházat működteti. Rendelni is lehet tőlük. De a magas postaköltségek miatt nagyobb távolságokban – teszem azt Budapesten – vásárlói összefogással érdemes rendeli.

Kövér úr szereti a disznóit. Én még senkit nem hallottam mangalicáról így beszélni. „Különleges, okos állat. Értelmes pofája van, a viselkedése, a mozgása természetes. A fehér disznó semleges valami, nincs amin megakadjon az ember tekintete. A mangalicát 8 éve ismergetem, de még mindig nem ismerem. Mindig újat tud mutatni. Ott van benne a vad ösztön. Egy példa: persze szeretném, hogy minél több mangalicám legyen. De nyáron még a mesterséges megtermékenyítés sem segít. A kan meg melegben nem hajlandó a jóra. Tavasszal, ősszel akkor magától is szeret. Megszületnek a kismalacok. Sok ügyességgel, jó technológiával elértem, hogy 5 helyett heteket fialnak a kocák. Aztán hat hetes korukra 5-6 marad. Valahogy így állítja be a koca. Ez jó technológia nélkül is menne. Ez a lényege!  Mi okoskodunk, ő meg csinálja, amit kell. Ezt be kell látni! A mangalica nem háziasítható. Fél szabad tartással lehet elérni valamit. Zárt helyiségben pihen, és mellette van egy fél hektáros kifutó, ahol hatvan-hetven állat élheti az életét.

Nem kicsi egy ilyen mangalica! Bevallom tartottam kicsit tőlük. Zoltán azonban megnyugtat:

„Ha az állatot kukoricával etetjük, nem lapáttal, akkor nincs félnivalónk. Van két nagy kanunk, elég morózusak, 10-15 centis agyarral. Velük azért vigyázok. De a kocákhoz bemegyek. Kedvesek!”

Ilyen Kövér Zoltán Tetétleni vendégháza. Meg ilyen a béna fotós kabátja :)

Megkóstolom a virslit. Roppan és érzem, hogy hús van benne. Hány percig kell főzni – érdeklődöm – utálom, ha kidurran a virsli.

„Ha húsból van, nem durran ki.” És akkor elmesél egy történetet. Azóta is ezt dolgozom fel.

Ettél már baromfivirslit? Hogyne ettem volna. Egy ideje nem, de előtte többször. Na, és tudod, hogy a baromfivirsliben mi van, ami tényleg baromfi? A feje? – rettegek. Nem. A bőre? – az már kicsit jobb lenne, de nem. A belei? – szörnyedek el. Nem. Hát akkor mi? Nem tudom, hogy ez mindegyik gyártónál így van-e, vagy csak egyiknél-másiknál, de azt tudom, hogy van olyan baromfivirsli, amiben az egyetlen baromfi a tyúktoll. Annak a darálmánya. Sok benne a fehérje.

A fene egye meg, tudjátok mennyi baromfivirslit ettem meg életemben? Esküszöm egyik éjjel azt álmodtam, hogy kinőtt a tollam, és elrepültem a Petőfi laktanya felett. És rettegtem, hogy majd letartóztatnak hírszerzői tevékenységért.

Kövér Zoltán pedig végleg megérteti velem a váltás okait...

Hús és szalonnaevő ember vagyok. Fél kiló húst, vagy szalonnát eszem meg egy nap. Egy húzásra be tudok küldeni 40 deka disznósajtot. És ha az ember húsevő, akkor termeljen. Vagy nagyon megbízható termelőtől vásároljon. Különben abrakolhatja a baromfitollat. Meg a műszalonnát.

A nem paleolitok még utána küldhetnek egy epres joghurtot, ami fűrészporból készül. De ezt is meg lehet érteni. Az eperszezon egy hónap. Az epresjoghurt szezon meg egy év. Ki kell számolni!