HTML

Páros Kintorna

Ez egy egészségblog. Mi ketten - Balázsy Panna és Gellért Gábor - eldöntöttük, hogy rendbe rakjuk magunkat testileg-lelkileg. És megmutatjuk, hogy ez kortól és állapottól függetlenül lehetséges.

 

mozgás   étkezés   helyreállítás   hagyományos   alter   más

A paleolitkodás, a pályaudvar és Zalatnay Sarolta

2014.10.16. 14:03 :: GGazigazi

Tegnap beszélgettem egy labororvossal. Kérdezte milyen módszerrel váltok életmódot, mondtam, hogy paleo. Nem volt boldog! Igazából nem zavart, mert saját magamért csinálom, nem mások boldogságáért.

Meghallgattam a véleményét. Kicsit vitatkoztunk alapelvekről. Az viszont problémás volt. Sokkal nagyobb a természettudományos tudása, mint nekem. Ez természetes, hiszen ezt tanulta. Viszont a tapasztalat is nagy uraság! Ha én azt érzem, hogy ez nekem jó, akkor nehezen fogadom, ha elviekben nem jó. Ilyenkor nyilván azt hallgatom, hogy a nem jó része majd később érkezik, és akkor majd csúnyán elszomorodom. És idegesen vizslatom az infúziós kanülömet.

Erre két érvem akadt. Az első, hogy vannak olyan orvosok, akik szerint nem lesz belőle baj, és nehéz eldöntenem, hogy az orvosok közül melyik érti, és melyik nem is kapirgálja saját szakmája felső hámrétegét. A másik érvem kicsit gonoszkodóbb. Az orvostudomány ugyanis számos olyan csodás találmányt felsorakoztatott az idők folyamán, amiről később kiderült, hogy teljes baromság, sőt ártalmas. Persze tévedni emberi dolog! De ilyenkor talán belefér a nagyobb alázat, és az elgondolkodás az új lehetőségekről. Az utólagos bocsánatkérést az elhibázott módszerekért, ártalmas gyógyszerekért már meg sem említem.

Elhatároztam, hogy felmerülő kérdéseimet minél sokszínűbb szakértőgárdának fogom feltenni. Nincs annál nevetségesebb, mikor valaki csak kántálja a saját véleményét, és a másik gondolatait elereszti a füle mellett.

Ebben a szellemben mentem tegnap délután a Déli pályaudvarra. Jegyet vásároltam Dunaújvárosba, ahol egy érdekes paleo történetnek szeretnék a nyomába eredni. Hamarosan meg is írom a tapasztalataimat. De addig is jöjjön egy kis bemutató saját ügyességemből.

Érdekes, hogy a MÁV milyen ügyesen megoldja, hogy permanens legyen a sorban ácsorgás. Hétvége közeledtével legalább 10 pénztár dolgozik, de így is kell 10 percet csigavonalban küzdeni egy jegyért. Hétköznapokon, holtidőben csak 2-3 pénztár üzemel. Nagyjából ugyanannyi idő kell egy bilétához. Szerintem hétköznapokon este 9 után be fogják vezetni, hogy az állomáson fel kell ismerni az inkognitóban tébláboló jegyárusító hölgyet. Aki ügyesen kérdez, és csőbe húzza a folyamatosan tagadó, magát egyszerű utasnak kiadó nénit, az jeggyel gazdagodik. Mennyit nevetnénk mi, utasok!

Gondos voltam, előbb jöttem. Még időm is maradt. Megéheztem. Találtam sok-sok pékséget, egy kínait, meg egy zöldségest. Miután pékárut nem eszem, a rágcsálóhúsra meg még nem vagyok felkészülve (ez csak vicc, gondolom én), a gyümölcsevés mellett döntöttem. Vettem egy szép fürt szőlőt, majd megkérdeztem az eladót, hol tudom megmosni. Minden második sínpár között találok csapot, közölte. És igaza volt. Nem volt szép a csap, de én sem vagyok egy Alain Delon. Szőlőt ki a nejlonból, odaléptem, megnyitottam. Semmi. Megtekertem. Semmi. Kis csipcsep. Jól megtekertem. Ekkor kizúdult a víz, keresztülcsapott a jól tervezett káván, és olyan szinten eláztatott, hogy a nadrágszáramból folyt a lé. Az idő jó, alig káromkodtam egy percig. A vonatra fel kellett szállnom. Az emberek kissé furcsán néztek, ahogy becuppogtam a vagonba. Miután úgy néztem ki, mint egy öngyilkosjelölt, akinek a Duna sem elég mély, igyekeztem vidám fejet vágni. Majd utaztam cirka másfél órát.

ujvaros.jpg

És íme, Dunaújváros pályaudvarának épülete. Mikor letelefonoztam, egyszerre elém kerekedett egy női személy. „Engem is lefotózott?” Ezt kérdezte. Azt gondolom, hogy nem – válaszoltam. „Akkor jó”, mondta, de nem volt meggyőzve, miközben továbbhaladt. Néha eszembe jut, hogy mi lett volna, ha azt mondom, hogy hát… elképzelhető, hogy belecsalinkázott a képembe. Akkor kitépte volna a kezemből a telefonom, és rituálisan ugrált volna rajta három percig?

Erről eszembe jutott egy jó kis történet. Sok-sok éve már annak, hogy egy remek grafikai stúdióban kerestem a kenyerem. Akkoriban éppen ott készült a magyar Playboy. És jött a nagy sláger: Zalatnay Sarolta, aki nem volt éppen apáca. Az újság elkészült, az emberek megvették. A sztorinak itt vége is lenne, ha nem kapunk egy telefont. Miszerint jön egy biztonsági őr, és előtte semmisítsük meg az eredeti fotókat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nálunk a fotókat bárki is retusálta, dehogy! De valamiért mégis megjelent egy szimpatikus, elég erős úr! Még mindig emlékszem a retusőr kolléga fáradt arcára, kikerekedett szemére, amint megpróbálta elmagyarázni: „Uram, én itt maga előtt a kukába húzom az összes képet. De miből gondolja, hogy nem mentettem el másik 10 gépre ugyanezeket a képeket? Vagy nem vittem haza valamilyen hordozón? Az érkező azonban feladatot teljesített… „Kidobta a képeket?” Teljesen kidobtam! Viszontlátásra! És elment.

Na abbahagyom a szócséplést. A lényeg: hamarosan érkezem egy nagyon izgalmas dunaújvárosi paleo-történettel.

Szólj hozzá!

Címkék: táplálkozás életmódváltás paleolit

A bejegyzés trackback címe:

https://paroskintorna.blog.hu/api/trackback/id/tr916798481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása